kicsi malac

[családi életkép, anya (l) a számítógépnél dolgozik, gyermeke (M) egy játékratrak lapátját bizgerálja elmélyülten a földön ülve. Az anyának hirtelen eszébe jut, hogy úristen, a gyerek még nem tudja a nevét.]

l [kedves, gyengéd hangon]: Mucikám, hogy hívnak?
M [határozottan]: Nem.
l [rávezető jelleggel]: De Mucikám, hogy hívnak? Apjaneve Dániel Kilián?
M [határozottan]: Nem.
I: Hanem hogy hívnak?
M [ellentmondást nem tűrően, továbbra is a játékot piszkálva]: Zsiráf.

Ehhez egyébként azóta is ragaszkodik, ahányszor megkérdezem, úgy néz rám, mint egy szellemi fogyatékosra, és azt mondja, hogy Zsiráf. Végül is, ő tudja.

Most is csak gyorsan írok (lassan írni egyébként is sokkal több idő lenne), mert fel akarom valahova jegyezni az adatokat, miszerint a Muci 90 cm és 12,6 kg, a védőnő megmérte. Ezek után Apjaneve Dani Zoárd Vulkán Turul Kilián közölte a védőnővel, hogy mama ebédet főz, apa a cicávaj jáccik, Boji iskojában van, ana dógozik, utána beüj az autóba és kojmánozik és énekej, utána Danivaj jáccik, amivel komplett szociológiai áttekintést adott a családi helyzetről és a nemi szerepekről. Érdekes egyébként, hogy az apja autója sokkal férfiasabb, mégis mindig az ana autóját keresi az utcán, és nagyon meg tud örülni a Priusoknak.

Ha már autó, kapott egy ratrakmodellt, amit a síelős helyen vettem, hát volt nagy öröm, miután megbeszéltük, hogy ez nem terepjáró, hanem jatjak. Először végigmutogatta, hogy játod, van japátja, van mászik japátja, játod? hú, van jámpája!, azóta meg olyanokat hallok a szobájából, hogy a jatjak megvája a jámpát, utána eetója a havat, játod, Fáni?

A védőnő megemlítette egyébként a szobatisztaságot, például hogy a gyereket tanítsa meg állva pisilni az apja. A gy.a. szerint viszont sokkal viccesebb lenne, ha én mutatnám meg az állva pisilést.

Mindenesetre a kakaügyek rendezésének már nekiláttam, és első lépésként a becsinálás beismerését próbáltam megtanítani a gyermeknek ún. demonstratív jó példával, melynek során odajön hozzám valamelyik plüssállat, én megkérdezem, hogy bekakilt-e, ő azt mondja, hogy nem-nem-NEEEEM, de akkor elmagyarázom neki, hogy ha bekakilt, akkor pelenkát kell cserélni, hogy tiszta legyen és illatos, mint a Dani, aki ügyes nagyfiú. Na ez a szóban forgó Daninak nagyon megtetszett, azóta hordja hozzám a különböző babáit, állatait, meg amit még lel, hogy kérdezzem meg tőlük, hogy bekakiltak-e, így esett, hogy tegnap este hullafáradtan azon kaptam magam, hogy az erősködésére a kezembe veszem a portörlőt, mélyen a szemébe nézek, és okító-nevelő hangon megkérdezem, hogy portörlő, bekakiltál? (A portörlő persze tagadott, de utána rendeztük az ügyet, volt feloldás, meg minden).

Reggel a gyermeken valamivel bővebb nadrág volt, úgyhogy bénáztam egy kicsit a Muci autósülésbe való becsatolása közben (nem akartam becsípni a ruháját, de csak két kezem van). A családi sajtószóvivőnk, Apjaneve Vulkán Turul Muci mindeközben tárgyilagos, de nagyvonalúan megbocsátó hangon kommentálta az eseményeket, hogyaszondja: anya nem tudja bedugni. Nem megy. Anya nem tudja bedugni. Én ezt szóban is cáfoltam, hasztalan, illetve végül be is dugtam a bütyköt a zárba, mire a Muci diadalittasan felkiáltott: Sikerült! Bedugtuk!

(Mondjuk valószínűleg én is táplálom benne az ilyen hajlamokat azzal, hogy ilyenkor nem harcolok az érdemeimért, hanem röhögök, illetve azzal, hogy amikortájt hirtelen minden mondatot azzal kezdett kezdeni, hogy az a baj..., akkor gyorsan megtanítottam neki a szlogent, hogy az a baj, hogy a Muci túl aranyos, amit azóta is gyakran előad büszkén, álszerény hangsúllyal).

A Muci monológja ma este (én közben pakolásztam valamit):

Ejszakadt a könv. Nem baj. Katonadojog. Ana megjagasztja. Ana mindent megjagaszt. Ana megjagasztja a föjdet. Nem, most máj sötét van. Ana hojnap jagaszt meg a föjdet.

Mindezt olyan meggyőződéssel, amitől akkora, de akkora superwomannak érzem magam, hogy arra nincsenek is szavak.

Ez rövid, de muszáj. A Mucival a kedvenc közös versünk a verebes-fatetős (Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben), amit a Muci úgy foglal össze nekem, ha nem mondom elő neki, hogy "eszik a hó, ázott a gomolyag, fatető!", de néha már herótja van attól, hogy produkáltatom így kettesben, és amikor most este megint felvetettem neki, hogy esik a hó nagy csomóban (oké, tudom, szakad, ez a mi verziónk), akkor közölte, hogy nem, majd miközben átment a saját szobájába, hallottam, hogy az orra alatt azt morogja magában, hogy nem eszik a hó, nincen vejéb, ejszajadt, nem kejj fatető.

Na jó, egy "ilyen lett":



(Azt imádom, amikor hátul összefűzött kézzel járkál, meg amikor zsebrevágott kézzel és keresztbetett lábbal megáll előttem, és fel is hívja a figyelmem rá, hogy "ana, jábam!", és akkor együtt nevetünk).

Muszáj megírnom, mert a Muci nagyon aranyosan karácsonyozott, de képek nincsenek, mert nem fényképeztem.

Szóval azt már említettem a másik blogban, hogy délelőtt a Fánival rohangált, örvendezve annak, hogy karácsonyfa van. A Fáni úgy lett Fáni, hogy a Muci még régebben az apjánál kapott egy nagy ikeás plüsselefántot, akit elneveztek Fáninak. Amikor hazajött, kérdezte, hogy hol a Fáni, én mondtam neki, hogy apánál, mire Muci kijelentette, hogy ana hoz Fánit. Ezzel nem tudtam vitatkozni, úgyhogy vettem neki egy plüsselefántot én is az ikeában (és pont aznap volt napi akcióban leárazva). Namármost a Muci egy zoológus, és rögtön osztályozta is az egzotikus élőlényeket a közös vonásaik alapján, úgyhogy azóta minden, aminek ormányszerű dolga, például hosszú farka van, az Fáni. A plüsskígyó például a nagy Fáni.

Szóval a Muci ebédig rohangált, és néha megsimogatta az alien-királynőt, hogy ne féj, nem bánt a vijág, cak kajáconfa, mert egy kicsit azért tartott a műfenyőről, majd elment aludni, én meg addig kipakoltam a (megszámoltam) huszonöt ajándékát (ami soknak tűnhet mindazoknak, akiknek nincssok idejük játékboltban lődörögni). Amikor felébredt a gyermek, átirányítottam a karácsonyfához, ahol rögtön észrevette, hogy mentőautó!!, amit már nem volt energiám becsomagolni, és innentől kezdve két órán keresztül a mentőautóval játszott, és amikor kérdeztem, hogy nem akarja-e esetleg a többi ajándékot is kibontani, határozottan rávágta, hogy nem.

Én hagytam mentőautózni, és dolgoztam egy kicsit, a Muci meg egyszer csak odajött hozzám, és azt mondta (ilyen festett fafigura-díszek vannak főleg a fán), hogy jetöjtem a babát a jovackájój, nem szabad jetöjni a babát, de a jovacka nem féj be a mentőautóba, amire az volt a zsigeri reakcióm, hogy (1) milyen ügyesen feltalálja magát, hogy a karácsonyfadíszekkel vezetteti az autót, (2) milyen szépen, csont nélkül törte le a babát a hintalóról, (3) hát igen, a lovacska tényleg nem fért volna bele, (4) Muci, nem szabad leszedni a díszeket!!

Utána azért szép lassan kibontottuk a többi ajándékot is, és a Muci rögtön tudta, hogy miről szól a Star Trek, beleültette a figurákat a parancsnoki híd székébe, és azt mondta nekik, hogy játjátok, bácik, üdeszen jeüjtetek, moszt kojmánozzatok! Szóval ha nem zoológus, akkor űrhajópilóta lesz. Mondjuk ehhez hozzá kell tennem, hogy mostanában a kormányzás az übermensch-tevékenység számára, a múltkor is leszólított egy pasast a bevásárlókocsi ülőrészéből, hogy fidej, báci, és amikor a bácsi figyelt, akkor elmondta neki, hogy ana vezette autót, ana tudja kojmánozni a autót!, de ezt olyan hangsúllyal, bólogatva, amiben benne volt, hogy "látod, nekem ilyen anyukám van, és te mit tudsz felmutatni?". A bácsi ezután hang nélkül távozott, biztos nem tudott kormányozni.

Az este végén végül előszedtem az új könyvét is, és megértettem, hogy miért nem szeretik Bartos Erikát, akik nem szeretik. Mert eddig azt hittem, hogy oké, egyszerű kis történetek, de a Kispipi és kisréce sem világirodalom, és mégis imádjuk. Viszont ez az annapetigergő tele van furcsa, magyartalan mondatokkal, semmi humor nincs benne (az van a legviccesebb résznek szánva, hogy a féléves gyerek beleeszik a rumos sütibe, és berúg), meg nincsen semmi csattanó vagy levezetés a történetek végén, hanem egyszer csak nincs tovább. Na mindegy, Muci szereti, mondjuk ebben lehet, hogy benne van, hogy kitalálok neki izgalmas sztorikat a képekhez (markolóval és mosógéppel), és kígyókról is sokat beszélgetünk közben.

Utána lefekvés előtt a Muci berakta az ágyamba, megpuszilgatta és betakargatta a mentőautót, majd tisztáztuk, hogy játszunk majd a mentőautóval és olvasunk mesét is holnap, utána elaludt.

És mentőautóztunk másnap is, de a következő kedvenc programja az volt az ünnepek alatt, amikor nem fejlesztgettem és vittem ki a szabad levegőre, hanem beállítottam neki a youtube-on queue-ba a saját videóit, és nézhetett fiút, miközben csokis mézeskalácsot rágcsált, tisztára elöntötte a boldogság. És a második kedvenc ajándéka a közlekedési lámpa, amit a nagyszüleitől kapott, úgyhogy most már reggel azzal kel fel, hogy "mentőautó, megáj a jámpánáj, pijos!", szóval még egy ideig minden nap karácsony lesz itt.