kicsi malac

Idén abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Nemisbékától meghívást kaptam a Segítsüti 2010-es anyáknapjai akciójába, amellyel gasztrobloggerek (és izé, én) támogatják két kórház koraszülöttosztályát (ha már a koraszülöttipart sikerült egy saját művel támogatnom). Erre azért van szükség, mert, mint azt személyesen is megtapasztalhattam, ezeknek az osztályoknak arra is csak szűkösen van keretük, hogy a kisbékák életbentartásáról gondoskodjanak (amikor mi voltunk a Jánosban, hetekig két plusz gyereket is finanszírozott például a kórház a keretén felül, "zsebből", mert akkoriban valamiért babaeső volt), és ezen felül még gyakran cserélt speciális pelenkákra, takarókra, ruhákra, államilag nem finanszírozott gyógyszerekre, miegyébre is szükség van ezeken a helyeken, amelyek nagy részét a szülők hordják be, viszont nem minden szülőnek van pénze arra, hogy a beutazáson kívül ezeket is kifizesse vagy utánajárjon, illetve vannak otthagyott gyerekek is. A kórházak az akcióból nem a pénzt kapják meg, hanem a tőlük kapott lista alapján vásárolnak be (és esetenként varrnak, satöbbi) nekik a Segítsüti szervezői.

(Itt említeném meg, hogy a nehéz, kényelmetlen körülmények, a létszámhiány, satöbbi ellenére konkrétan pénzt egyik orvos sem fogadott el tőlünk, amíg a gyerek a koraszülöttosztályon volt).

Az akció lényege, hogy a résztvevő gasztrobloggerek sütnek valamit, amire a reménybeli támogatók a Segítsüti oldalán licitálhatnak. A legmagasabb licit viszi a sütit, ami az adott bloggertől egy közösen egyeztetett időpontban vehet át a licitáló. A licit ma kezdődik, és három napig tart. Aki peren kívül szeretne megegyezni liciten kívül szeretné támogatni az akciót, az a honlapon feltüntetett számlaszámra utalhat majd kisebb-nagyobb összegeket.

Én stílszerűen a saját, különbejáratú koraszülöttem első születésnapi, bizarr megjelenésű, de tényleg finom tortájával szállnék be a játékba. A marcipán színe megegyezés tárgyát képezheti, hála a modern cukrászipar ételszínezék-remekeinek.

Narancsos csokoládétorta marcipánnal



Hozzávalók

a tésztához:

250 g vaj
1 dl frissen facsart narancslé
250 g étcsokoládé (legalább 70%-os) (vagy feleannyi, + 10 dkg liszt)
2 dl cukor
4 tojás
1 csomag sütőpor

a marcipánborításhoz:

kb. fél kg marcipán
300 g vaj
kb. 300 g porcukor

a díszítéshez:

kb. 50 g porcukros vaj (nekem maradt a marcipános részből)
kis kakaópor

Elkészítés

A vajat felolvasztom, és belekeverve az étcsokoládét is hagyom felolvadni. A tészta többi összetevőjét hozzákeverem, 175°C-os sütőben készre sütöm.

A borításban részvételt vállaló vajat már korábban kivettem a hűtőből, hogy szobahőmérsékletűre melegedjen, amennyiben nem, akkor szomorkodom egy kicsit, és a puhulását várva kiteregetek, vagy valami. Utána ízlés szerint összekeverem porcukorral, és bekenem vele olyan fél centi vastagon a tortát, hogy az egyenletlenségeket elfedje, és világos színt kapjon a marcipán alá.

A marcipánt óvatosan megmelegítem a mikróban (tényleg csak olyan 10-20 másodpercig, hogy testmeleg, gyúrható legyen), majd porcukron nagyjából kör alakúra nyújtom, kicsit nagyobb átmérővel, mint a torta teteje, plusz a magassága. Amennyiben leragad és elszakad, óvatosan, gyerekbiztos kifejezésekkel szitkozódom, majd újrakezdem. Ha jó, akkor a vajkrémes tortára borítom, és időt és fáradságot nem kímélve a közepétől kezdve kinyomogatom a légbuborékokat (a széle szép lassan össze fog menni annyira, hogy rásimuljon, persze buboréktalanítani azt is kell). Ha maradt vajkrém, abba kakaóport keverek, és bájos mintákat nyomok vele a torta tetejére.

Most megint csak gyorsan, megint videóval, azt nem kell annyit szerkesztgetni.

Az aktuális hírek egyike, hogy tegnap megkapta a Muci a másfél éves oltását, le is mérték, nyolcvannégy centi és kilenc és fél kiló, vagyis nem egy dagadt fajta, olyan tizenkettőnek illene lennie. De a védőnő megtapogatta, és azt mondta, nem kórosan sovány, konkrétan megmarkolászta a kis fenekét, és kijelentette, hogy jó kis popsija van, a Muci meg önelégülten mosolygott (esküszöm, mindent ért), hogy igen, valóban jó kis popsim van. Ráadásul most nem is szúrtak le, amiért mittudomén, nem tud fejben deriválni a gyerek, bár volt egy rövid kis asszónk, miszerint nekem vinnem kellett volna az oltási könyvet (nem találtam, de azóta meglett), amire azt válaszoltam, hogy ha tudom, hogy ötven percet kell várnunk a kapott időponthoz képest, akkor lett volna időm megkeresni, és ennyiben maradtunk. De azért megszúrták a malacot gond nélkül, be se lázasodott, meg semmi, acélmalac, pedig ez a DiPerTe azért ütős egy koktél.

A járásnál ott tartunk, hogy ha bigyózik valamivel a kezében, akkor kapaszkodás nélkül áll, ilyenkor szól is nekem, hogy baba, nehogy lemaradjak a kunsztról, én meg túláradóan megdicsérem.

A pusziszédelgés terén is nagy fejlődést tanúsított, például érti a "kérek puszit" felszólítást, és eleinte lelkesen teljesítette is, de most már azt csinálja, hogy amikor kérek puszit, akkor vigyorogva azt mondja, hogy nem, majd odarohan a tehenéhez, és látványosan összecsókolgatja. A tehenet Vivtől kapta karácsonyra, kedves tekintetű, nagydarab, puha testű állat, a Muci nagyon szereti, remélem, nem azért, mert rám emlékezteti.

És akkor a videó. Amúgy nem lenne nagy szám, azért akartam felvenni, mert előtte a Don odament a hűtőhöz és tenyérrel cspkodni kezdte, mire kinyitottam, hogy mit akar, és akkor kivett egy túró rudit. Ugyanos mostanában sokat volt az apjánál és a nagyanyjánál, ahol úgymond nem hajlandó rendes kajákat enni (nem tudom, nekem általában hajlandó, biztos látja a kegyetlen, lelketlen gonoszt a tekintetemben, mindenesetre itthon Spárta van, répafőzelékkel, meg minden (ami főleg nekem Spárta, mert a Muci azért szereti, én viszont a szagától is rosszul vagyok)), szóval a nagymamánál és az apjánál nagyjából túró rudit zabál csokis keksszel egész nap. Na itthon ilyen nincs, mert általában igyekszem megenni előle a túró rudit, viszont nagyon finom nádcukros-citromos-vajas almapüréket csinálok neki uzsonnára, amit szeret is, most viszont bevágta a durcát, amikor elvettem tőle a té rudit, és nagyon aranyos pofákat vágott ripacskodva az almapürére, ezt akartam felvenni.

Természetesen, mire leszaladtam a fényképezőgéppel, abbamaradt a pofavágás, vagyis hát nyomokban azért még csinálta, de nem ez a lényeg, hanem hogy szerintem titokban leszerződött az egyik nagy multival product placementre. A bújtatott reklám helyét nem árulom el, nem lehet eltéveszteni, a visszafogottságon és a művészi finomságon még dolgoznia kell a husinyúlnak. A reklám után következik még egy olyan rész, ahol elmeséli, hogy mentünk, és volt ott egy kutya, egy nagyon nagy, harcias kutya, de az neki pfü, semmi, nem is félt. Még mindig a kutyák érdeklik ugyanis a világon a legjobban a számítógépek és a telefonok (meg agnus!) után.

És akkor a képi anyag:

Az elvált kategóriájú apukákban nem szabad bízni. Megbeszéltük ugyanis, hogy most hétvégén, amikor a Muci odaát lesz, az apja megtanítja járni (á, nincsenek magas elvárásaim). Ehhez képest járni ugyan nem tanította meg, viszont azon a lépcsőtelen helyen a Don megtanult lemenni a lépcsőn (ami leginkább azért kínos, mert otthon a lépcső csak alulról zárható), a lépcsőkorlátba kapaszkodva lógni (???), illetve megtanult csont nélkül felmászni az ágyamra, úgyhogy már oda se menekíthetem előle a dolgokat. Ráadásul tegnap talált egy maradék zacskó mazsolás drazsét, amit nagy örömmel felcipelt az ágyamra elfogyasztás végett, amikor kiderült, nagyon örültem, hogy egy nappal elhalasztottam a tiszta ágynemű felhúzását. Viszont a világon annál viccesebb nincsen, hogy a Mucedli később a nap folyamán felfedezte a bontott zacskó szárított borókabogyót is, ami tök úgy néz ki, mint a mazsolás drazsé, és miközben megpróbálta elfogyasztani, egyértelműen lerítt az arcáról, hogy ő ezt nagyon nem érti, de valami komoly baj történhetett ezzel a golyós csokival.

Képek nincsenek, videót viszont muszáj volt csinálni, mert a Don egyszer csak birtokba vette a notebookot, mire odaértem, elindította rajta Lady Gagától a Pokerface-et (mivel nemzetközi celebekkel nem tartjuk a kapcsolatot, csak arra tudok tippelni, hogy agnus hiányozhat neki, aki Halloweenre Lady Gagának öltözött), majd visszarohant a hintaszékéhez, hogy ott tomboljon rá. Először megpróbált az előadóval együtt énekelni, de ő csak a hinta-palinta szövegét tudja, azt sem végig, mint az a felvételből kiderül. Utána különféle kunsztokkal megkísérelt engem is belevonni a mókába, de meglehetősen zavarta, hogy a kamerázás miatt nem fetrengek röhögve a padlón tőle, ahogy szoktam (nagyon szüksége van a visszajelzésre), pedig 0:47-nél még az általában ellenállhatatlannak bizonyuló elvises csípőmozgást is produkálta.

A szám végénél viszont megdöbbenéssel konstatálja, hogy megszűnt a zene, a saját halandzsanyelvén a tudtomra adja, hogy szerinte konkrét lépésekre van szükség, majd a tettek mezejére lép, és elrohan újrajátszani Lady Gagát. Videó:



(Az élesszemű megfigyelők a tükörben az operatőr nyomait is felfedezhetik impresszionista stílusban).