Ez nem igazi bejegyzés, de muszáj leírnom, mielőtt elfelejtem.
A körülményekhez tartozik, hogy a Muci imádja a textilpelusait, azokkal alszik, és ha talál egyet, vagy ráfekszik és hozzábújik, vagy a nyakába veszi hátulról, mint a díjbirkózók a törölközőjüket, és úgy folytatja útját. Vagy mindkettő.
A Muci ugye az ünnepek tiszteletére megtanulta a fiókokat húzogatni, és nem is kispályás, ma már a komódfiókokat is simán kezelte, amikbe három Muci is beleférne, ha ügyesen belegyömködnénk őket (most álljunk meg egy pillanatra, és elhomályosuló tekintettel képzeljük el három Muci cukiságfaktorát, én legalábbis ezt teszem). A középsőben a zoknijaimat és a harisnyáimat tartom, na azt kezdte kipakolni a Don, módszeresen: zokni kivesz, alaposan megnéz, hátradob, nyúl a következőért. Én meg őt figyeltem, hogy mikor unja meg, és kezdhetek visszapakolni, és akkor egyszer csak kihúzta a fél pár fekete necc-combfixemet, elragadtatva azt mondta, hogy "ó! jaj!", majd egy elegáns mozdulattal a nyakába kanyarította, és odament a tükörhöz, hogy te-te-tézzen a másik (hasonlóan öltözött) babával.
Nincsen ennél az enyémnél viccesebb gyerek.








