2009. nov. 25. 23:04 - írta: lucia - Kategóriák: nagymozgás, 18. hónap
Most tényleg mínuszban van az időm, de azt muszáj beírni ide, hogy a Muci ma több másodpercig állt kapaszkodás nélkül.
Az úgy volt, hogy a konyhapadlón ülve vettem le a cipőmet munkából hazajőve, eközben a Don, aki örült, hogy lát, megpróbált bemászni az ölembe, de némi édelgés után kiraktam (állva esélyem nincs cipőzni, akkor szorosan belecsimpaszkodik valamelyik lábamba, és mindig félek, hogy megrúgom), mire elkezdte a szokásos játékát játszani, hogy kapaszkodva körbejár. Egyszer csak érzem, hogy nem kapaszkodik belém senki, odanéztem, hogy elvitték-e az ufók, de a Muci bizony ott állt továbbra is kapaszkodás nélkül, fülig érő, álszerény mosollyal, majd pár másodperccel később seggre készült esni, de elkaptam. Ezt azóta többször eljátszottuk.
A másik mai első dolog a cukorka volt, ugyanis a Muci szemfülesen lopott tőlem egy jelly beant (Írországból küldte egy Mucirajongó fellow anyuka, azzal, hogy ilyen hamar teljesüljön minden kívánságom, ezúton is köszönet érte), én meg nagyon nem szívesen veszek ki megszerzett kajafélét a szájából,illetve el is szaladt, szóval látszott rajta, hogy áldozatokra is képes az ügyben, megféltem, hogy a harc hevében fog félrenyelni, úgyhogy hagytam, hogy elfogyassza, közben meg meredt tekintettel követtem mindenfelé (a fulladásveszély miatt, nem a cukormérgezéstől féltem). Utána meg megmosta a fogát, ez egyébként elképesztő, hogy egyszer mutattam neki, hogy kell, és azóta tudja, csinálja, ha a kezébe adom a fogkeféjét.
De mást is tökre tanul, például kijelenthetem, hogy folyékonyan megtanult japánul ebből a videósorozatból. Az ilyen nonverbális dolgokat amúgy is imádja, ugye a nem-et (mint az életbenmaradáshoz feltétlenül szükséges szókincset) leszámítva a kutyaugatást tanulta meg először, illetve a fordított sorozataimból is azonnal elsajátította, hogy wow, nem beszélve a húú-ról (jaj, de szép), az óóó-ról (ez bizony leesett), és az ühümről (ühüm), amiket tőlem vett át. Illetve agnus szempillantás alatt megtanította sziszegni (cserébe nyakig nyálas lett párszor, azt magától tette hozzá a Muci a produkcióhoz), én meg megtanítottam, hogy a zokni az kígyó, úgyhogy mostanában mindig sziszeg és nevet, amikor meglátja a saját zoknis lábát. Bezzeg a lámpa még mindig inkább bámpa.
A nyelvi képességein túlmenően is nagyon jól összerakja a Don a dolgokat, ha hazajövünk sétából, akkor több-kevesebb sikerrel megpróbálja levenni a kabátját és a cipőjét (illetve egyszer amikor sétaidőben még pakolásztam valamit, akkor odahozta a fele bakancsomat, jelzésértékűen), de abban is segít, amikor én öltöztetem, nyújtja a megfelelő végtagját mindig. Meg azt is tudja, hogy ha sötétedés után járkálunk a lakásban, akkor a lámpákat le és fel kell kapcsolgatni, és ez az ő kötelessége, aminek lelkesen eleget is tesz (az a dolog trükkje, hogy olyankor kell gyorsan arrébbmenni vele a kapcsolótól, amikor az éppen megfelelő pozícióban van).
A többiről meg majd holnap.
Az úgy volt, hogy a konyhapadlón ülve vettem le a cipőmet munkából hazajőve, eközben a Don, aki örült, hogy lát, megpróbált bemászni az ölembe, de némi édelgés után kiraktam (állva esélyem nincs cipőzni, akkor szorosan belecsimpaszkodik valamelyik lábamba, és mindig félek, hogy megrúgom), mire elkezdte a szokásos játékát játszani, hogy kapaszkodva körbejár. Egyszer csak érzem, hogy nem kapaszkodik belém senki, odanéztem, hogy elvitték-e az ufók, de a Muci bizony ott állt továbbra is kapaszkodás nélkül, fülig érő, álszerény mosollyal, majd pár másodperccel később seggre készült esni, de elkaptam. Ezt azóta többször eljátszottuk.
A másik mai első dolog a cukorka volt, ugyanis a Muci szemfülesen lopott tőlem egy jelly beant (Írországból küldte egy Mucirajongó fellow anyuka, azzal, hogy ilyen hamar teljesüljön minden kívánságom, ezúton is köszönet érte), én meg nagyon nem szívesen veszek ki megszerzett kajafélét a szájából,illetve el is szaladt, szóval látszott rajta, hogy áldozatokra is képes az ügyben, megféltem, hogy a harc hevében fog félrenyelni, úgyhogy hagytam, hogy elfogyassza, közben meg meredt tekintettel követtem mindenfelé (a fulladásveszély miatt, nem a cukormérgezéstől féltem). Utána meg megmosta a fogát, ez egyébként elképesztő, hogy egyszer mutattam neki, hogy kell, és azóta tudja, csinálja, ha a kezébe adom a fogkeféjét.
De mást is tökre tanul, például kijelenthetem, hogy folyékonyan megtanult japánul ebből a videósorozatból. Az ilyen nonverbális dolgokat amúgy is imádja, ugye a nem-et (mint az életbenmaradáshoz feltétlenül szükséges szókincset) leszámítva a kutyaugatást tanulta meg először, illetve a fordított sorozataimból is azonnal elsajátította, hogy wow, nem beszélve a húú-ról (jaj, de szép), az óóó-ról (ez bizony leesett), és az ühümről (ühüm), amiket tőlem vett át. Illetve agnus szempillantás alatt megtanította sziszegni (cserébe nyakig nyálas lett párszor, azt magától tette hozzá a Muci a produkcióhoz), én meg megtanítottam, hogy a zokni az kígyó, úgyhogy mostanában mindig sziszeg és nevet, amikor meglátja a saját zoknis lábát. Bezzeg a lámpa még mindig inkább bámpa.
A nyelvi képességein túlmenően is nagyon jól összerakja a Don a dolgokat, ha hazajövünk sétából, akkor több-kevesebb sikerrel megpróbálja levenni a kabátját és a cipőjét (illetve egyszer amikor sétaidőben még pakolásztam valamit, akkor odahozta a fele bakancsomat, jelzésértékűen), de abban is segít, amikor én öltöztetem, nyújtja a megfelelő végtagját mindig. Meg azt is tudja, hogy ha sötétedés után járkálunk a lakásban, akkor a lámpákat le és fel kell kapcsolgatni, és ez az ő kötelessége, aminek lelkesen eleget is tesz (az a dolog trükkje, hogy olyankor kell gyorsan arrébbmenni vele a kapcsolótól, amikor az éppen megfelelő pozícióban van).
A többiről meg majd holnap.
Nem hiába Lucia, öregszenek a gyerekek:)) Csak ismételni tudom önmagam, hogy nem sokára kijárja az iskolát és hazahoz egy feleséget!!:))))))
Élvezzük ki ezeket az időket! Puszi nektek:)