2009. okt. 29. 22:21 - írta: lucia - Kategóriák: 17. hónap, ábra, finommozgás, gyerekszáj rovat, kaja, nagymozgás
A husinyuszi húsnyúl hálistennek a hősugárzónak köszönhetően kigyógyult a takonyból, illetve megtanulta kezelni is a hősugárzót, ki-be kapcsolgatja a tekerőgomb segítségével. Érdekes jelenség, hogy a jobb kezével csak jobbra tud tekerni, a bal kezével meg csak balra, nagyon cuki. Aludni meg még mindig helytakarékosan alszik, hogy ne kopjon el túl hamar az egész ágy:
Amikor felébred, akkor hangos baba, dede! kiáltozással emlékeztet arra, hogy van egy babám, akihez oda kell menni. Közben szisztematikusan kidobálja az ágyból a nyuszit, a cumikat és a textilpelust, majd állva, az ágy szélébe kapaszkodva magyaráz a világnak. Néha elénekli, hogy in-ta, in-ta. Mostanában egyébként a beszédfejlődésbe húzott bele, bár a fogalmazási stílusa még mindig Hemingwayéhez hasonlóan letisztult, sallangoktól mentes. A penga például elavult, redundáns csökevénynek ítéltetett, a Modern Baba simán csak ga-nak hívja a pelenkát. Példamondat, kontextusában: Muci hirtelen gondol egyet, elkezd felfelé száguldani a lépcsőn (fent van a gyerekszoba, ahol pelenkázom a selymes popsiját), közben mondogatja, hogy gagaga, dede, ami azt jelenti, hogy ideje pelenkát cserélni valakin, legyek szíves gyorsan menni, különben elintézi nélkülem.
A babát egyébként egyrészt konzekvensen jól használja, tehát ha babát lát (pelenkászacskón, popsitörlőn, tükörben), akkor mondja, másrészt ha valami nagyon szépet vagy kívánatosat talál, az is baba. Helyén van az önértékelése. A lámpát meg húúúú-nak hívja, de ez az én hibám, mert én mondtam neki mindig, amikor elképedve bámulta, hogy húúúú, ott a lámpa, ő csak megtanulta. Eddig nem sikerült eloszlatnom ezt a félreértést.
Amikor éppen nem beszél valamit, akkor tudom, hogy rosszban sántikál, a múltkor például egy másfél percnyi csend után ránézve egy doboznyi kirángatott papírzsebkendő-halom közepén találtam a világ tömpeorrú urát, arcán győzelemittas vigyorral. Valamelyik nap meg felszaladtam a fényképezőért, Muci gyanúsan nem ellenkezett, és mire visszaértem, ez a látvány fogadott:
Ugyanis a közben eltelt pár másodperc alatt valahogy megtanult asztalra mászni. A monitort kapcsolgatni már korábban is tudta, a billentyűparancsokat pedig szerintem jobban ismeri nálam, kábé két alkalom alatt megtanulta, hogy a gépet a Ctrl hosszú lenyomásával lehet bekapcsolni.
Muci itt nagyon büszkén várja az elismerést, amiért hogy kikapcsolta azt a monitort, pedig fel kellett másznia hozzá, meg minden, ugye én is örülök.
De utána jön a komolyabb munka:
Fogalmam sincs, hogy mit és hogyan sikerült megnyitnia, és minek, de hosszasan nézegette a képet, be is forgatta párszor, kicsinyítette-nagyította, meg minden (legalább addig sem drogozik, nyugtatgatta magát lucia).
Az utolsó fotó meg önmagában semmi különös, csak a körülmények ismeretében vicces, de elmondom a rendezői változatot. Szóval én tényleg szoktam enni adni a Mucinak, rágcsát is meg minden, ennek ellenére fixa ideája, hogy a legfinomabb falatokat én eldugom előle, és ebben az is megerősíti, hogy szinte mindig elveszem tőle, amit megtalál és a szájába vesz. Ezért nem haragszik ugyan rám, tiszteletben tartja a rigolyáimat, de folamatosan próbálja kijátszani a rendszert. Az egyik módszere, hogy kóstolás közben elfordul (nálam már feltételes reflex, hogy ha háttal ülő, néma gyereket látok, akkor azonnal kibukik belőlem egy mivananszádban), a másik meg az, hogy jobb kézzel eszik, a bal kezével meg takarja a kaját (kavicsot, csavart, söröskupakot). Ez látható az alábbi ábrán:
Muci szerintem máig sem érti, mi volt ebben olyan vicces, de amikor nagyobb lesz, majd elmagyarázom neki.
