kicsi malac

Boldog Halloween Mucival, a sütőtökkel. Képekben.

Elolvasom »

Itt is elnézést mindenkitől, akinek elfelejtettem válaszolni a levelére, de ha már a blogomra (a Muci blogjára!) sincs időm, az azt jelenti, hogy tényleg nagyon nincs időm. Most viszont képek.

Elolvasom »

Itt írtam a múltkor a bürökráciába gabalyodásomról (vö. kálváriám), és ha már panaszkodtam rájuk, akkor az az igazságos, ha a pozitív dolgokat is megemlítem.

Ugye az egyik az emelt családi pótlékról szólt, ami a Muci három éves koráig jár a Muci gondviselőjének. Viszont évente meg kell igényelni, amihez évente kérni kell egy igazolást a kórháztól, hogy még mindig 1240 grammal született a jogalapom. Mucinak ugye nyár legelején van a születésnapja, szeptemberig nem sikerült audenciát kapnom a kórházba (mint kiderült, azért, mert két doktornő elment onnan, és a maradék két aláírószemélyt érthető módon túlságosan leterhelte az aktuális gyerekek életbentartása ahhoz, hogy az egészségesekkel foglalkozni tudjanak). A MÁK-ot telefonon elérni lehetetlen, amúgy meg Cegléden vannak, szóval megbeszélni sem tudtam velük a dolgokat, és szeptemberben kaptam egy levelet, hogy innentől az emelt csp nem jár (júniusban kaptam utoljára emeltet), fellebezni 15 naptári napon belül tudok igazolással.

Nem kaptam igazolást 15 naptári napon belül, csak valamivel később (ugye voltam bent a kórházban, de szüléshez rohantak, ezért két hét múlva postázták), azért utána végső kétségbeesésemben elküldtem egy kézzel írott levél (nincs nyomtatóm) kíséretében az illetékesnek, amiben vázoltam a tényállást (ennek a folyamatnak egyébként volt két tanulsága, az egyik, hogy iszonyú hamar elfárad a kezem a kézírástól, a másik, hogy még mindig tudok élesben is folyamatosan helyesen és jó mondatszerkezetekben hivatalos levelet írni, nem kellett javítani, bár majdnem belekerült egy olyan, hogy koraszülött gyermekem, Muci).

És ma kaptam egy levelet, amiben megjött az igazolás az emelt csp-ról,  ráadásul megítélték júniustól, pedig csak szeptembertől lettek volna kötelesek. A különbözetet utalni fogják, hálás köszönet az illetékesnek. Valahogy mindig az derül ki, hogy az emberek igazából jók, csak a rendszer rossz.

Válsághelyzet van a mi kis csendes utcánkban, ugyanis a szomszéd megint átépíti a házát, minek következtében második napja fúrnak és kalapálnak szimultán, egyben folyamatosan, reggel kilenctől délután ötig. És ez nem olyan befúrok egy csavart a falba fúrás, hanem falat bontanak vele, egy ablaküvegre tőlem.

Délre én már tök ideg vagyok, mert a gyerek nem tud aludni a fúrástól, én dolgozni nem tudok a fúrástól, ráadásul elkaptam a náthát, fáj a torkom és a fejem, amit fél nap alatt ki tudnék feküdni békében és nyugiban, de nem így, hogy az egyik oldalról fúrnak, a másik oldalról egy álmosságtól üvöltő-nyüsszögő malac üvölt és nyüsszög, a munkával meg nem haladok. Gondolkoztam, hogy átmegyek kiabálni velük, de nem tudom, mit kiabálhatnék nekik, mert a szomszéd telkéről és napközbenről van szó, ráadásul a szomszéd udvariasan szólt előre, de akkor is. A gyerek mondjuk szerintem élvezné, ha átmennénk, szereti az ilyen szerelős dolgokat, meg a sikongatást.

Bíztam egy darabig a gonosz feljelentgetős szomszédnéniben is, hogy kihívja a rendőröket, és addig is csend lesz, de nem tette, és közben eszembe jutott, hogy süket egy kicsit. Mondjuk írhatnék neki egy névtelen levelet, Kedves Gonosz Néni megszólítással, amiben tájékoztatom, hogy a szomszédjában ismeretlen fiatalemberek (azok mindig gyanúsak neki) fúrnak, de aztán még megüti a guta, kijön Horáció, a napszemüvegét letolva megígéri, hogy megtalálja, akinek ez a lelkén szárad, aztán kideríti, hogy én írok indigó színű zselés tollal a fúrás hangkörnyezetében.

Szóval végül megelégedtem annyival, hogy amikor lementünk a postára, megsemmisítőnek szánt pillantást vetettem a munkásokra, mire azok udvariasan rámköszöntek. A pernahajderek. Volt képük.

Na mindegy, szóval haldoklás van, bár tegnap kaptam már húslevest a gyógyuláshoz, de megnehezíti a dolgot, hogy a Muci kizárólag a hasamon keresztbefekve és a telefonomat nyomogatva nem beteg és árva. Ha leteszem a földre, akkor megáll az ágy mellett, és szívettépő tekintettel előadja a teljes repertoárját: tapsol, a feje fölé emelve rázza a kezét, elénekli, hogy in-ta, in-ta, elbújik a textilpelus mögé, de utána meglesz, meg ami még eszébe jut. Közben egyre jobban lefelé görbül a szája, ha nem vagyok hajlandó felvenni, pedig ő milyen rendesen dolgozik nekem. Mindezek előtt ellentmondást nem tűrően kikapcsolja a fűthető lepedőmet, ez valamiért a mániája. Ha felveszem, akkor ide-oda mászkál és hempereg rajtam.

Továbbá tanítom kifújni az orrát, Muci lelkesen utánoz is, egyelőre ott tartunk, hogy ha zsebkendőt kap a kezébe, hatalamasat fúj bele a szájával, majd széttépi darabokra (ez utóbbit nem én mutattam neki). Már az orrszívót is ismeri, ha meglátja, fogja a megfelelő végét, az orrához teszi, és szipog (ha az én kezembe látja meg, üvölt).

És a legaranyosabb az volt ma, hogy éppen egy szemöldökcsipesszel szerelt egy ilyen babalegódarabot, amikor észrevettem, hogy idő van, tisztába kell tenni, meg enni adni neki, és tájékoztattam, hogy Mucikám, most megyünk pelenkázni (igyekszem mondani neki, hogy mit fogunk csinálni, erre a tevékenységre a pelenka a kulcsszó). A Muci szigorúan rám nézett. majd lesújtó hangon közölte velem, hogy penga nem-nem, és folytatta a szerelést (szabadfordításban: anyám, ne molesztálj már ilyen jelentéktelen hülyeségekkel, mint a pelenka, amikor a térhajtóművet kell megjavítanom).

Szóval minden rendben, csak a fúrást hagyhatnák már, meg gyógyuljak meg (és egy intelligens, művelt, jóképű milliomos imádó sem ártana, ha már itt tartunk).

Muci életében először beteg lett.

Az úgy kezdődött, hogy szobat reggel, amikor vitte el az apja, tüsszentett egy taknyosat, és már ez is fura volt. Utána este (vagyis vasárnap hajnalban) fél kettőkor írt az apja, hogy a Muci nem alszik, sírdogál (pedig általában nyolckor letesszük, és reggelig a hangját sem hallani). Másnap reggel megjöttek, a gyerekből dőlt a takony, elsírta magát arra is, ha azt mondták neki, hogy szia, és bár láza nem volt, de férfiasan viselte a náthát, vagyis folyamatosan nyüsszögött, és csak a nyakamba csimpaszkodva volt hajlandó ellenni (de szerencsére azért ő nem értelmezte úgy, hogy azért rossz most neki, mert probléma van a kapcsolatunkkal, és nem rohant el, hogy megcsaljon egy másik anyukával, szóval van még remény, hogy ember lesz belőle). Én folyamatosan ölelgettem (aki pelenkázott már egy nyakában lógó gyereket, az átérzi a helyzetemet), megetettem meleg húslevessel meg mittudomén, aztán estére úgy döntöttem, hogy szerezni kell neki egy hősugárzót, és lőn. Kaja után lefeküdt a melegbe, pár órával később benéztem hozzá etetni, addigra a takony teljesen eltűnt, Muci gőgicsélt és nevetgélt, majd engedelmesen visszabújt az ágyába, és reggelig hangja se volt.

Igazából nem kicsit könnyebbültem meg, bár tudom, hogy egy nátha nem a világ vége, de ennyire nem szokott elesett lenni a Muci, szóval olyanokra gyanakodtam, hogy (1) megtámadta valami autoimmun betegség, és a nátha csak tünet, (2) mivel a hasa is ment, biztos evett valami mérgezőt, (3) H1N1-e van, és a tüdejére ment, vagy lehet, hogy csak sima tüdőgyulladása, de bármikor végezhet vele a láz (ami bármikor megjelenhet), (4) ez mindig, minden tünettől függetlenül parám, hogy lenyelt egy gombostűs vagy üvegszilánkot vagy akármi, és perforálódni fog a bélrendszere. De már jól van, néha ugyan még taknyozik, de olyankor odajön, és beletörli az orrát a nadrágomba (már rendszeresítettem egy magamnál hordott textilpelust), majd elégedetten tovaszáguld dolgára, de ez a tüdőgyulladáshoz képest egész derűs életkép.

Ebben a bejegyzésben az időjárási körülmények miatt Muci törpe Eminemként nyomja.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a legújabb fejleményekről lesz szó, játszóteres képekkel. Itt alant a Muci nem szomorú, hanem westernhősös arcot vág, miközben belovagol a városba (meg a szemébe süt a nap).

Elolvasom »

Bár igazából csak holnap lesz 16 hónapos, de szerintem addig már nem produkál mellbevágóan új dolgokat, vagy ha mégis, akkor majd updatelek. Egyébként sehogy nem sikerül elsajátítanom ezt a hónapra pontos kormeghatározást, ha kérdezik, akkor mindig azt mondom, egy éves, aztán majd karácsony környékén módosítok másfélre, végül is tökmindegy.

Fizikai paraméterek: hónap közepén volt 9 kg és 76 cm, most is kábé annyi. Kicsit gebe, kérdeztem is a védőnőt, hogy ez nem baj-e, de azt mondta, hogy bár tényleg vékony a korához képest, azért vannak rajta itt-ott hájtartalékok, éhen halni nem fog, egyszerűen ilyen alkat.

Nagymozgás: tökéletesítette a mászást, továbbra is dolgokba kapaszkodva jár, akár fél kézzel kapaszkodva, oldalazik, erre azt mondták a szakértők, hogy tök jó, mert ettől alakul ki a lábboltozata, ne is vezessem kézenfogva. Mostanában próbálgatja a feltérdelést, mármint hogy W-ülésből kapaszkodás nélkül térdre áll, ez megy is neki, úgyhogy a felállás sem lehet messze. Hajtja magát a hintán. Ülés közben egyre többször magától előrerakja valemelyik lábát, és végre stabilan megül a kádban is.

Finommozgás: most nem volt igazából változás elég régóta. Ja, de, a kipakolás után rájött, hogy a dolgokat vissza is lehet pakolni, és a konyhaszekrényre megpróbál mindent visszatenni a helyére, amit levett. Ha ügyes vagyok, akkor sikerül elkapnom azt a pillanatot, amikor már mindent visszarakott, de még nem kezdte meg újpól a lepakolást, és akkor menekítem fel a felső szintre. Illetve aljas módon beraktam egy nagyobb kartondobozt a hálószobába, ott ugyanis az a program, hogy a Muci a játékoskosarából ki-be pakol. Mióta ott van a kartondoboz, random módon pakolgat vissza vagy a kosarába, vagy a dobozba, viszont a doboz túl mély ahhoz, hogy bármit ki tudjon belőle venni, úgyhogy a szabadon mozgó játékai folyamatosan fogynak (és én kevésbé esem rajtuk keresztül). Megfigyeléseim szerint a játékok felezési ideje nagyjából öt óra, ennyit szokott ugyanis kábé a Muci nagyjából ezzel a tevékenységgel tölteni. Aztán másnap reggel kezdi elölről.

Evés: hónap elején még arról panaszkodtam Südvének, hogy alig lehet szilárd kaját beleimádkozni, aztán kábé egy hete megcsináltam két deci asszem paradicsomos-csirkés tésztát bazsalikommal, és a Muci egy menetre bevágta (általában egy decit sikerül egyszerre belenyomnom, másnap kapta volna a másik felét). Azt hittem, csak véletlen, de másnap, amikor 3 decit csináltam két napra, azt is egyben benyomta, csak lestem. Viszont még mindig megiszik olyan 2 dl tápszert a rendes kaják után is.

A másik örömhír, hogy végre hajlandó darabosabbat is enni (mármint olyan villával összetört állagú kajákat). A harmadik meg az, hogy napközben, ha nassolna, akkor kiszolgálja magát, például leveszi a konyhában a piskótás dobozt, kivesz belőle egy piskótát, és elrágcsálja. Már csak arra kellene megtanítanom, hogy utána söpörjön is fel. Viszont rendszeresítettem neki egy tálka kölesgolyót elérhető magasságban, amit délelőtt rituálisan elfogyaszt. A rituálé lényege, hogy egyenként kiveszi és maga mellé teszi a kölesgolyókat, utána megpróbálja kalapként a fejébe húzni a tálkát, majd megeszi a kölesgolyókat. Nagyon, nagyon várom már, hogy a tényérokat tányérként kezelje, és nem olyasvalamiként, amit az arcába vagy a fejére kell nyomnia, mert emiatt a téves beidegződése miatt sok soron kívüli fürdetésnek és átöltözésnek voltunk már szenvedő alanyai (igen, én is, ilyenkor szeret hozzám bújni).

Beszéd: amikor felébred, azt mondja, ana, ana, vau-vau. Ha ugatnak odakint a kutyák, azt mondja, vau-vau. Ha agnus azt mondja, hogy itt a kígyó, sszzz, sszzz, Muci azt mondja vau-vau. Ha agnus azt mondja, brumm-brumm, Muci azt mondja, vau-vau. Ha mesélem agnusnak, hogy és képzeld, akkor is azt mondja, hogy vau-vau, amikor..., akkor Muci boldogan közbevág, hogy vau-vau.

A kedvenc szaván kívül továbbra is használja még a nemet, csak az most kissé háttérbe szorult, viszont egy csomó mindent megpróbál utánozni. Ma például elvittem játszótérre, és előtte énekelgettem neki a hinta-palintát, hogy legyen egy kis fogalma, hová megyünk, mire Muci utánam énekelte, hogy in-ta, dádádá, dádá-dádá dádádá, tök jó ritmikával meg dallammal. Teljesen el voltam képedve.

Fogak: kinőtt még kettő, pillanatnyilag nyolc foga van, azzal már nagyot lehet harapni.

Társasélet: a nők jó fejek. Agnus különösen jó fej, mert lehet kupakokat dobálni a dekoltázsába, és azt mondja, brumm-brumm. A férfiak is jó fejek alapvetően. A kisgyerekek nagyon ijesztőek, pár kivételtől eltekintve (ezért szeretném játszótérre vinni, minden belső berzenkedésem ellenére, de ma például egy gyerek sem volt ott az enyémen, meg pár hatodikoson kívül). A kutyák nagyon ijesztőek, ugyanakkor az emberek élete a kutyák körül forog. Muci kedvenc játéka, hogy kimegyünk a kertbe, feláll a hátam mögött, a lábamba kapaszkodva, és ha elég messze annak a kutyák, akkor kidugja oldalt a kis fejét, és odakiabál nekik, hogy vau-vau. Ha nincsenek elég messze, akkor megpróbál felkúszni a lábszáramon.

Szóval mindent egybevetve jól elvagyunk így mi.

Ebben a bejegyzésben a Muci bizonygatja, hogy ő nem álmos, majd elalszik.

Elolvasom »