2009. szept. 14. 22:20 - írta: lucia - Kategóriák: ábra, gyerekszáj rovat, gyerekprogram, egyedülanyuka, 16. hónap
Ma kötelező szervize volt az autónak, úgyhogy ráadtam a Mucira a legszebb ruháját, amit nemisbékáék hoztak neki fél éve, és mostanra nőtt bele (már amennyire, kicsit karcsú hozzá, de átvarrtam a gombot). A többi öltözéke a divatosan lezser kategória, és úgy gondoltam, királynői fogadásra mostanában valószínűleg nem megyünk, szóval hordja már a szépet is, mielőtt kinövi.
Ami meglepett, a Muci észrevette, hogy szép ruha van rajta, volt hőőő, meg nagy, átszellemült sóhajok, ami persze nem tartotta vissza attól, hogy öt perccel később kiszórja a banános tejpépport a kőre és meghemperegjen benne, de az kiporolhatónak bizonyult.
És egy picit féltem a szerviztől, mármint hogy bírni fogja-e az unalmat a gyermek, de elképesztően jól viselkedett. Átnavigáltak minket a szomszédos Lexus-szalon büféjébe, ahol beleültettem egy fotelbe a Dont, aki öt percig gyanakodva nézett mindent, majd kiült az arcára az ismerős, önelégült (mondjuk van mire), álszerény, füligvigyor Muci-pillantás, végignézett a környező pasikon, és le lehetett olvasni róla a gondolatait, miszerint igen, itt vagyunk mi felnőttek, felnőttruhában ülünk felnőttszéken és felnőttdolgokat csinálunk, nem nagy ügy, nekem még az anyukám is itt van, nem úgy, mint nektek, de nem akarok dicsekedni. Azt hittem, megzabálom. Ezzel a tevékenységgel, meg azzal, hogy hagyta magát mindenki által dicsérgetni, hálistennek elfoglalta magát addig, amíg megettem a szendvicsemet, megittam a kólámat és elolvastam tíz oldalt a könyvemből, csak utána merült fel benne, hogy most már azért ideje lenne felmászni az asztalra, és egyenletesen szétteríteni az összes szalvétát, de akkor sietve fizettem, és kimenekítettem az objektumból, úgyhogy megmaradt az arcunk.
(A bal felső homlokán a csík nem sérülés, hanem az anyukája megpuszilta rúzsos szájjal, mert elfelejtette, hogy már sminkelt, és nem bírt az érzelmeivel, de a rúzsos csóknyom amúgy is macsós dolog.)
A Toyotánál meg hálistennek belehúztak a gyerekre való tekintettel (asszem, mindig vele fogok járni, nem mintha lenne választásom), és nem szóltak rá akkor sem, amikor az üvegasztalon pörgött, és helyenként diszkréten megnyalta. Mondjuk amennyi pénzt otthagytunk, elvártam volna, hogy akkor is csak elnézően mosolyogjanak, ha én is végignyalom párszor az asztalt, ezzel együtt értékelem a hozzáállást (még marcipánrudat is kaptunk, meg minden). Meg főleg azt, hogy negyven perc alatt végeztek az extrákkal együtt (mindig elfelejtek ablakmosó-folyadékot venni, na).
Itthon is csupa jó vele minden, mióta komolyabb rendet vágtam. Az emeleten csak a játékait tudja szétpakolni, azokat meg este két pillanat alatt visszahajigálom a kosarába, hogy azután másnap megint egyesével kiszedje őket, és megörüljön mindennek. Most, hogy már nincs nagyon tilos dolog, teljesen jól eljátszik egyedül, időnként idejön valami cuccával egy ölelgetésre, utána rohan tovább az ügyeit intézni. Mondjuk az éjjeliszekrényem polcait is rögtön kiüríti, de ott leginkább csak könyvek vannak, azokat is fél pillanat este visszarakni, viszont ami nagy fejlemény, hogy hat rá a szavam. Mármint az éjjeliszekrényem tetejét illetően, ahol a legtilosabb dolgok vannak, teásbögre, telefon, fényképezőgép. Mostanában ugyanis többször elkövette, hogy odamegy, elkezd nyúlni a tilos dolgokért, majd félúton abbahagyja, felém fordul, azt mondja, hogy nem-nem, én biztosítom, hogy valóban nem-nem, mire (tadáám!) a Muci elmegy, és csinál valami mást. És nem kell odamennem, elég, ha megbeszéljük (mondjuk azzal tisztában vagyok, hogy ha nem lennék a szobában, gátlástalanul lerabolna mindent, de ezért nem tudom hibáztatni).
A másik nagyon vicces dolog, hogy elkezdte utánozni, amit mondok. Utánam mondja, hogy gomb (a gombok nagy szerepet játszanak az életében), meg az állathangokat, meg váratlanul mindenféle hülyeséget. Például amikor az emeletre viszam a teámat, akkor az nem két kör, hanem fél kezemben egy Muci, a másikban egy bögre, és tegnap reggel egy kicsit kicsöpögött, mire megjegyeztem, hogy jaj-jaj-jaj, ez így nem lesz jó, ma reggel meg ahogy ugyanígy jöttünk fel a lépcsőn, a Muci kezdte mondani, hogy jaj-jaj-jaj, galigaligali, jaj-jaj-jaj. De megnyugtattam, hogy most vigyázok.
Egyébként meg tegnap, amikor már lefeküdt, egy kicsit hiányzott, úgyhogy éjfélkor végignéztem a videóit (jóvanna, kicsit odáig vagyok érte), és felfedeztem, milyen figyelmetlen vagyok. Mert volt az a júniusi cucc, amikor egy hordó mellett támaszkodik, és leginkább másfelé néz, és mondja, hogy vava, én meg észre sem vettem, hogy akkor is a kutyát nézi, és azért mondja, hogy vava. Akkor még azt hittem, a vava csak a baba pösze változata, szóval lehet, hogy a Muci már az összes titkát elmondta nekem, én meg észre sem vettem. Így jártam.
és a kockásinges bácsi celebspottingolt és holnap blikk-címlapon lesztek?