Fenntartom azért, hogy nekem a Muci jobban tetszett hosszú séróval, így már nem is Muci, hanem megint Zoárd, de azért nem adnám oda tíz másik gyerekért sem.
Az elmúlt hetem legnagyobbrészt takarításra ment el, de nem kispályás módon, egyúttal arra is felhasználtam az alkalmat, hogy gyerekcucc-mentesítsem a nappalit és a hálószobát (arra az egy évre, amíg nem hurcolja mindenfelé a holmiját), most tök jól néznek ki. Zoárdmucit nem kell sajnálni, egyrészt hatalmas gyerekszobája lett, másrészt meg szerinte minden gyerekszoba, különösen, ahol én vagyok. A folyamat közben például amikor éppen elunta, hogy porszívózás közben mindenféle szögből morogva rávesse magát a porszívófejre, illetve hogy dolgokat dobáljon a felmosóvízbe, akkor odatolta magának a kukát a kanapéhoz, majd felmászott a bútorra, és beletúrt a szemetesbe, hátha akad benne valami érdekes. A legfelső réteget simán csak kidobálta, de aztán talált egy üres samponosdobozt, amivel vidáman elszaladt a számítógéphez, szerintem azért, hogy elmentse. Képek.

(Éles szemű megfigyelők az éles szemükkel megfigyelhetik mintegy mellékesen, milyen tuti madaras huzatot varrtam a kanapéra).
Amikor elunta a sampont, Don Csucsok lopott egy könyvet (természetesen Pratchettet, mi mást), és megpróbálta kiolvasni (nagyon szépen bánik a könyvekkel, mármint nem tépi, csak lapozgatja, és közben olyan arcot vág, mint én), de aztán inkább elment labdázni. Ez a labdázós dolog is örökletes lehet, vagy a kollektív tudattalan része, mert magától tudja, hogy egymásnak kell gurítani.
És ha már annyi szó volt az ülésről, így ül a babaképű:

A tapsolást majd le akarom videózni, csak nem tudok egyszerre fényképezőgépet fogni, és előtapsolni, de meg fogom oldani valahogy.
Az alvást meg egyszerűen nem értem, ott van a szép nagy ágya, mondjuk a takarózásról már lemondtam, mert az első dolga, hogy minél messzebbre hajítsa, de ezenkívül ráadásul bekuporodik valamelyik sarokba, és a lehető legkényelmetlenebb pózokban alszik. A képen megörökített alkalommal például égnek meresztett hátsóvalszunyált két órán keresztül, és amikor mepróbáltam kényelmesebben elhelyezni, méltatlankodva röfögött álmában.

És akkor végezetül egy kép a felnőtt babától, aki csak










Állvánnyal talán megoldható lenne:) amúgy Muci eddig az egyetlen baba, akitől nem ráz ki a hidegveriték.. kiskölyökből is csak egy van rajta kivül, nem mintha ez olyan fontos információ lenne :)