kicsi malac

Csak annyit szeretnék feljegyezni mindenképpen, hogy a gyerek mindhárom ülésfajtát produkálja immár magától. Illetve továbbra is tapsol, és ha nem sikerül eltalálnia a kezét, akkor cuppog, hogy legyen hang is, vagy a combját kezdi csapkodni, mert az nagyobb. Igen találékony.

A gyerekben az az egyik legtutibb feature, hogy ugye szépen megnövesztettem a hasamban (már amennyire), utána megszületett, és azóta tökre önmagától megtanul mindent. Mindig tudja fejből, hogy mi a következő feladat, és addig gyakorolja, amíg tökélyre nem fejleszti.

Na jó, tapsolni például én tanítottam meg, de a köpködés tisztára az ő ötlete volt (esküszöm). Odaül mellém, és vidáman berregve leköpköd, majd cinkosan vigyorog (vö. az én nyálam a te nyálad). Azért remélem, egy idő múlva megtanul majd nem köpködni is. A fújást azt simán elleste tőlem, amikor a túlmelegített ebédjét fújkáltam, mondjuk arról szerintem még fogalma sincs, hogy ez mire jó, de lelkesen artikulálja, hogy ffffffűűűű, ffffffffűűűűű. Ennek kapcsán az olvasásba is belevágtunk, mert imádja a freeblog logót a képernyőn, én meg mindig mondtam neki, hogy az a fff betű, hát ma már ő mondta. Többször. És ráadásul kezd manipulálni, mert ma a fél kezemmel előle takarva a billentyűzetet gépeltem a másikkal, és egy idő után abbahagyta a próbálkozást, hogy tapsikáljon egy kicsit, én meg lenyűgözve visszatapsikáltam neki, mire a Don a támadó kobra sebességével vetette rá magát a felszabaduló billentyűzetre.

És ülve tapsikolni meg azért tud, mert (ta-dááám!) megtanult támaszkodás nélkül ülni stabilan (a mindkét láb hátracsap stílusban; a dévényes terapeutánk mesélte, hogy a babáknak háromféle ülési módszerük van, hát ő ezt választotta). Eddig is alig támaszkodott csak, de most tökre megy kéz nélkül, hadonászva, tapsolva, és gyakorolja is mindenhol, az ágyon rugózva, a kanapé peremén, a gyermektornáztató egységen (rám meg jön a frász). A másik mozdulat, amit gyakorol, az állásból letérdelés. Eddig azt csinálta, hogy fél kezével kapaszkodott a magasban, a másik féllel meg óvatosan lenyúlt a talajig, megtámaszkodott, és onnan állt négykézlábra. Ma meg látom, hogy az ágy szélénél játssza, hogy mindkét kezével az ágyba kapaszkodva letérdel-feláll, letérdel-feláll. Kicsit agyonpuszilgattam, de eltolt, hogy hagyjam, neki most dolga van, és folytatta.

Egyéb tekintetben egy cukkermanó, nevetgél, a nyűgössége elmúlt, alvás után már néha azzal hívogat, hogy anya, anya, a zsiráfra meg olyan meghatott örömmel szokott nézni, hogy azt egyszer muszáj lesz levideóznom (a többi plüssálat nem érdekli, még az alvósnyula sem). Gondolkozom azon, hogy átruházom a zsiráfra a családfő és férfiminta szerepét, szerintem jól járnánk (a zsiráfnak kb. olyan a személyisége, mint Hobbesnak a Calvin és Hobbesban). Egyedi családmodell lenne ugyan, de talán egy kicsit kevésbé nukleáris.

Nem azért mondom, de ebből zorcsi.hu lett mr.a jóvoltából. És akkor most megyek, megetetem (nem mr.a-t, Zorcsit).

Rendeződtek a páviánsegg-ügyek, bevetettem ugyanis a canesten-neogranormon kombót (nagyjából óránként), így két napba telt, hogy a baba popsija olyan hamvas és hófehér legyen, mint, ööö, a babapopsi.

Amúgy meg az újonnan előtört szeparációs szorongását próbáltam kezelhetővé tenni. Én általában az ágyban ülve dolgozom (gyerekkoromban olyan kicsi volt a szobám, hogy szék már nem fért bele a könyvespolcoktól (és esténként hideg salakot vacsoráztunk), így ezt szoktam meg), és a Mucit egy ideje arról már sikerült leszoktatnom, hogy belegépeljen az írásomba, de a lektoráláshoz ragaszkodik. Azt úgy csinálja, hogy felmászik mellém, odatérdel, fél kezével a mellkasomnak támaszkodik, és szigorú arccal nézi a képernyőn megjelenő betűket. Ez nem is lenne akkora gond (bár a gépelést egy kicsit megnehezíti), de a különösen izgalmas részeknél feszült figyelemmel belehajol az ekránba, és olyankor nem látom, mit írok. Amikor pedig elfogy a türelme, akkor az ölembe fúrja magát (vagy tigrisugrással beleveti), és az arcán tisztán látszik, hogy hagyjam már abba ezt a hülyeséget, inkább fetrengjünk, és puszilgassam. Általában meg is hajlok az érvei előtt, de puszilgatásért nem adnak pelenkát a boltban, úgyhogy megpróbáltam változtatni az életformánkon: felültem székre.

A székem a dolgozószobában van, és a gyerek hálistennek először megelégedett azzal, hogy lepakolja az összes elérhető DVD-met ott mellettem egyenként (két éve még nem gondoltam volna, hogy ennek örülni fogok, de most tök jó, mert lefoglalja anélkül, hogy kárt tenne magában), artisjusos arckifejezéssel megvizsgálja őket, megnyalja, majd a háta mögé dobja, és jöhet a következő. Utána viszont visszarobogott a hálóba, egy perc múlva azért én is követtem, és azt láttam, hogy Mucika békés arccal heverészik az ágyon az én helyemen, egy alufólia-galacsint nyalogatva, és vidáman kurjongatva. Szóval igazából nem is tőlem van szeparációs szorongása, hanem az ágyamtól, egy illúzióval kevesebb. Biztos ott vannak vagy nincsenek vízerek, meg bioenergia.

Amúgy meg egy kicsit nyűgösebb, de nem vészes, csak tegnap például nem volt hajlandó idegen helyen öt perc alatt elaludni, ami tőle WTF-élmény, más babáktól alap, szóval annyira nem gáz. Viszont most két hét múlva már lesz saját szobája végre, a játékaival meg minden, mert a dolgozószobából csak egy sarkot tartok meg, a többi az ő birodalmát fogja képezni. Gondolkozom azon is, hogy épitek neki egy bricostore-os babacsúszdát (deszkából, pvc, vagy akármilyen borítással, mindkét oldalán lejtővel, tetején kis vízszintes résszel), mert imádja az ilyesmit. Esetleg még saját széket is kap.

Bár ez nem hírértékű, de imádom ezt a zsebdémont.

Pár napja nyöszörögve alszik éjjel (nagyon rám van még hangolódva), időnként lemegyek, és megsimogatom, akkor elnyugszik, de ma reggel hat körül már nem bírtam, inkább felébresztettem, megetettem, és hancúroztunk egy hatalmasat a hálószobában. Lerángatta a polifoamot a gyermektornáztató egységről, csak a csúszós karton maradt rajta, és most az a kedvenc játéka, hogy felrohan rajta négykézláb, majd megfordul, hassal ráveti magát, és sikongatva lecsúszdázik fejjel előre, olyankor mindig nevetni kell. És eddig is előfordult, hogy a nyakamat átkarolva nagy, nyálas puszikat adott, de most már odanyomja a saját arcát is a számhoz, hogy én puszilgassam, ő meg kéjesen nyögdécsel közben. Továbbá konkrétan produkálta magát így reggel, például bemutatta, hogy tud tapsolni, magától, egészen jól, bár négyből egyszer nem találja el a saját kezét, olyankor nagyon csodálkozik, hogy miért nem szól két fél tenyér, ha csattan. Meg néha felborul.

A másik kunszt (tadáám!), hogy tett ma két lépést kapaszkodás nélkül, egyedül, az én kis súlyosan hipotón, egyensúlyzavaros malacom, majd seggre tottyant, és rám nézett, hogy azért most örülünk-e, vagy ez kudarcélmény. Megnyugtattam, hogy természetfeletti dolgot vitt véghez, nincs még egy baba a világon, aki erre képes lenne (meglehetősen amerikai stílusú anyuka vagyok). Meg odáig fejlesztettük a "mi van a szádban?" mutatványunkat, hogy amikor átment pár percre a szomszéd szobába, rutinból utánakiabáltam, hogy mi van a szádban, Mucikám, mire visszarohant, odajött hozzám, kivett a szájából egy barackmagot, átnyújtotta, majd ment dolgára. Nekem tök megdöbbentő, hogy érti, amit mondok.

Azt, hogy be tudja kapcsolni a porszívót (kifigyelte), már nem is említem, a monitorhoz képest ez smafu.

A pirosfenék-ügyek mintha kicsit rendeződni látszanának, mindenesetre sokat tartom pucér hátsóval, és törölgetek utána. Az első pár baleset után most már szól, ha jönne a stuff, ez rendeződött. Viszont ma felfedezte a fütyijét, kicsit megpiszkálta, és az eredmény láttán teljes megdöbbenéssel pillantottunk egymásra (erre a helyzetre nem készített fel engem a DM pasztellszínű "mit tud a baba egy évesen?" című tájékoztató füzetecskéje), de szerencsére akkor eszébe jutott, hogy a babakaját még nem pakolta le a polcról, úgyhogy rohant teljesíteni a kötelességeit. Tényleg nagyon imádom.

Ebben a bejegyzésben a gyermek a gárdonyi ökobio strandon mutogatja hurkáit és fogyaszt némi jégkrémet. Többek között.

Elolvasom »

Na mától kezdve hivatalosan is egyedülanyuka vagyok, nagyon csúnya dolgok derültek ki (3 éve csalva vagyok két különböző nővel, és távolról sem jogosnak vélhető indokkal), innentől kezdve csak azért kérek mindenkit a nagyon negatív megjegyzések visszatartásától, mert ez a gyerek blogja, és nem szeretném, ha később csúnya dolgokat kellene neki olvasnia az apjáról, éppen elég bajt csináltak már neki a szülei (kivéve engem).

Ami a fontos: szeretném rendezni a gyerek családi állapotát, gyerektartás+láthatás kérdéseit, kihez menjek? Igazából minden közös megegyezéssel menne, és mindkét részről több, mint ami a papíron van, de én már csak a papírban bízom ezek után. Javaslat?

(És engem most nagyon nem kell sajnálni, van a Closer című film, aminek a végén van az a jelenet, hogy a csaj, aki évek óta kepesztett a pasiért, feláll egy mondat után azzal, hogy I don't love you any more, és megy az utcán, és mosolyog, na, az a csaj én vagyok, és tényleg szemernyi kétségem nincs már semmi felől).

Na tegnap este még a balesetit is megjártuk, mert Muci a babás bejegyzés után nem sokkal utánam jött, amikor felszaladtam a telefonomért az emeletre, és amikor meglátott, az ötödik lépcsőfokon feltérdelt örömében, és kitárta a karjait, mejd azzal a lendülettel legurult. Hálistennek gyönyörűen tud esni, behúzza a fejét, meg minden, de azért nem volt szép. Azután estére lett egy véraláfutás a koponyáján jobboldalt, meg egy kék csík, akkor kábé egy órán keresztül vívódtam, mert egyik pillanatban indultam volna a kórházba, a másik pillanatban meg tök aranyosan játszott, azután végül eszembe jutott Anna néni, aki azt mondta, bármi kétségem van, menjek vele az orvoshoz esés vagy fuldoklás esetén, mert abból nem lehet baj. Szerencsére nincs a gyerek fejében gond, de a dokinak volt egy szerencsétlen megjegyzése, miszerint miért nem vigyáztam rá, és erre úgy kiborultam, hogy öröm volt nézni. Mentségére legyen mondva, utána nem győzött szabadkozni, pedig igaza volt, én vagyok a gyerek gondviselője, nekem kell vigyázni rá, csak éppen aludni nem tudok, enni nem tudok, a gyerek egész nap rajtam lóg, napközben aludni sem hajlandó egyedül, csak mellettem, amihez teljes csendben és mozdulatlanul kell lennem (ha nem alszik, önveszélyes), közben dolgoznom kellene, mert határidő van, meg emellett még a napi rutin, hogy összepakolni, porszívózni, mosni-mosogatni mindenkire, bevásárolni, meg a hülye apróságok, hogy számlázni, a MÁK-kal kitöltetni a hülye speckó papírját a diákhiteleseknek a halasztáshoz (mert miért lenne nekik elég a hivatalos igazolás), meg mittudomén. És a gyerek mellett meg elég egy pillanat kihagyás, hogy kaszkadőrködni kezdjen, vagy elkerülje a figyelmemet valami cafrang a földön, amitől megfullad, és az elmúlt egy évben nem volt olyan, hogy bárki csak egy fél napra (két etetés, beláthatatlan idő) átvállalta volna. Szabadságra akarok menni. Ha nyerek a lottón, egyik legjobban áhított nagyívű tervem, hogy elmegyek Ciprusra egy egész hétre, és viszek magammal valami bérelt személyt, aki eteti-pelenkázza-fürdeti a Mucit, figyeli, amíg én fényképezek, meg gondoskodik arról, hogy kéznél legyen mindig minden cucca, én meg csak játszom vele. További nagyívű terveink közé tartozik agnus-szal, hogy amikor négy-öt éves lesz a Muci, elvisszük a gödörbe, ahol a Don kézen fog állni. Ezt agnus találta ki teljesen egyedül és sms-ezte meg nekem tegnap, szerintem zseniális terv, ráadásul lottóötös sem kell hozzá, csak addig valahogy életben kell tartanom a gyereket.

(És légyszi ne kezdjen sajnálni senki, igazából tök jó nekem, van a gyerek, sikeres vagyok a munkámban, amit szeretek, telik tápszerre, és távlati reményeim között szerepel, hogy a Muci előbb-utóbb megtanul magától enni és vécébe pisilni. Ez merész gondolat, tudom, de amilyen kis zseni, kinézem belőle).

Végül saját felelősségre hazahoztam a kórházból, nem maradtam bent vele megfigyelés céljából, illetve kaptam egy nyugtatót is, amivel csodálatosan aludtam egészen reggel hatig, amikor is mintha egy kalapács vágott volna fejbe félálomban, hogy nem minden olyan kerek ám. Ami a Mucit illeti, ő is jól aludt, kicsit lilás még a feje, de ez nem akadályozza abban, hogy most itt segítsen lelkesen blogot írni.

On the brighter side: egy nap alatt megtanult pápázni! Integetek neki, hogy pápá, erre ő visszacsapkod a kezével vigyorogva. Elköszönésre még nem használjuk a dolgot, lehet, hogy soha nem is fogja összekapcsolni azzal, de nagyon nevet rajta mindig, szerinte jó játék.

Most csak egy gyors bejegyzés, mert ez nekem egy nagyon WTF helyzet, amit a Muci itt előadott.

Ő ugye egy alapvetően bátor fiú, simán fejest ugrik a kádba, felmászik a lépcsőn, bárki ölébe belebújik, akit egy perce ismer, ha kiabálok vele (nem nagyon szoktam, csak ha nagyon veszélyes dolgot csinál), akkor hangosan röhög, simán megfogja a kutya orrát, szóval félénknek nem nevezhető. Ma elkezdett lepakolgatni a játékos szekrényéről, amikor egyszer csak vékony, nyüsszögő, ijedt sírás (ilyet eddig nem hallottam tőle, ha sír, az az esetek 90%-ában könnytelen, átlátszó műhiszti, hogy adjam már oda a notebookot, 10%-ban pedig üvöltő dühből sírás, hogy ő nem akar dévényezni, vagy esetleg éhes). Odamentem, és kiderült, hogy a babát találta meg a polcon (egy 10 centis, aranyos arcú kislánybaba), és azt nézi halálra rémült arccal. Mindegy, megmentettem (a Mucit), de pár perccel később leültem a földre a babával a kezemben, és megnyugtató hangon biztosítottam róla, hogy nem kell félni. Erre a Don, aki általában rögtön az ölembe rohan, ha leülök, négykézlábra állt, és nagyon lassan, óvatosan hátrálni kezdett, miközben a remegő hangot adta a szájával (ha fürdés után fázik, akkor azt mindig kommentálja is azzal, hogy veveveveve). Kipróbáltam a porcelánbabámmal is, attól is fél.

Szóval nem tudom, mi ez, de nagyon kísérteties. Persze lehet, hogy csak attól tart, hogy lánynak nézik, ha babához ér.

Muci kopaszon, képekkel, továbbá pár fiatalkori anekdota az életéből.

Elolvasom »

Újabb hónapforduló (14!), újabb bejegyzés.

Fizikai paraméterek: Muci 8,5 kg, és 74-78 cm között van valahol (folyamatosan mozgásban, alvás közben meg összegömbölyödik, lehetetlen megmérni).

Evés: székben ülve eszik, mint a nagyok, naponta négyszer. Reggelire és vacsorára 3-4,5 dl tápszert, ebédre és uzsonnára kb. 1-1,5 dl összeturmixolt bármit + 2 dl tápszert. Kicsit függő, de ő tudja, különben is meleg van. Kedvence a paradicsomos tészta csirkehússal, bazsalikommal és oregánóval, de nagyjából mindent megeszik. Ha kanállal adom, időnként kitolja a darabosabb dolgokat a szájából, de a krumplit ellopkodja tőlem a mekiben (eddig kétszer voltunk életében), és veszteség nélkül benyomja, továbbá hasonlóképpen tesz a darabos gyümölcsökkel (amíg meg nem unja, utána apró darabokra hasogatja, és szétkeni a padlón, vagy akárhol). Vizet iszik pohárból (ezt nem veszteség nélkül, de nagyon élvezi), cumisüvegből nem. Amitől idegbajt kapok, az az, hogy minden hülyeséget felvesz a földről, és a szájába tesz, és nem a baciktól féltem, hanem az éles tárgyaktól. Viszont utálja, ha a szájában turkálok, úgyhogy mostanra kitanulta, hogy ha a Kérdéssel közelítek felé (mi van a szádban, Mucikám?), akkor gyorsan kiveszi belőle azt, ami benne van, és átadja, továbbá a nyelvét is kinyújtja tátogva vizsgálat céljából, mint a rutinos börtönviseltek gyógyszerosztás után.

Nagymozgás: mintaszerűen kúszik, mindkét lábát használja hozzá, és ha van kedve, mászik (a strandon például simán, hogy a csúnya fű ne érjen a hasához). Kapaszkodva bárhol feláll, és bármeddig elácsorog, ha pakolászhat. Kézenfogva biztatásra tesz pár lépést. Könyékből vagy csuklóból felhúzza magát kisebb magasságokba, ha rá tud fogni valamire. Üldögél rövid ideig egyenes háttal is, támaszkodva elég hosszú ideig képes lenne, de mindig van valami fontosabb dolga. Én meg vagyok vele elégedve, ahhoz képest, hogy a dévényesünknek az elmúlt évben ő volt a második legsúlyosabb esete (asszem, minket látott idén a leggyakrabban), nagyon rendben van.

Finommozgás: az tök jó, csippent, gitározgat, egy ujjal nyomkodja a kiválasztott billentyűt a klaviatúrán, ha megpróbálom megakadályozni, határozottan megfogja a kezem, és izomból arrébb rakja. Ha cumit talál, megörül, és a szájába tömködi (de hamar kiköpi, hosszabb ideig csak alváshoz használja). Az etetőcumit fogja magának, kanállal belenyúl a tányérba, majd lenyalogatja az eszközt, de lapátolni még nem tud. Ütögetni dolgokat csak akkor hajlandó, ha nagy, kongó felülettel találja magát szemközt, egyébként egyujjazik (esélytelenek azok a játékok, ahol meg kell csapni valamit, hogy történjen valami). Tapsolni sem hajlandó, érdekes, azt én sem, mert nagyon irritálja a tenyerem, színházban meg ilyen helyeken csak emulálom udvariasságból, lehet, hogy ezt elörökölte tőlem.

Alvás: éjszaka 12 óra, nappal kb. 2x2 óra, a világon semmi nem ébreszti fel.

Kommunikáció: ha csettintek, csettint, ha cuppogok, cuppog, ha fújok, fúj. Ha vigyorgok, vigyorog, de azt amúgy is mindig. Olyanokat mond, hogy nem (nemnemnem), baba, mama, igen(? ezt a légkondira szokta mondani), meg gagyarászik órákig. Illetve próbálja utánozni, amit én mondok.

Társasélet: nagyon anyás lett, szinte állandóan az ölemben tartózkodik, ki-be mászik belőle, ha székre ülök, feláll mellém és simogat, de én nem ölelhetem meg, mert attól menekül (közben kacéran hátrapillantgat a válla felett), viszont ha nagyon-nagyon jól viselkedem, akkor átöleli a nyakam, és megnyalja az arcom (vagy finoman megharapja a vállam). Amúgy szerencsére mindenkivel jól elvan, csak legyen körülötte ember, agnust és a dévényesünket megismeri, a boltban fülig rávigyorog a nőkre (így szerzett magának ingyenpárizsit a felvágottas pultnál), csomószor megállítanak emberek, és tájékoztatnak, miszerint örömükre szolgál, hogy a gyerek rájuk mosolygott.

Mindenmás: ma levágtam a séróját géppel olyan kopaszosra, és nem szoktam ilyeneken meghatódni, de konkrétan vérzett a szívem minden egyes tincsért a babahajából. Ő teljesen rezignáltan tűrte a folyamatot, csak időnként értetlen arccal tapogatta a fejét, hogy most mi van. Gyönyörű lett, de nekem eddig is gyönyörű volt. Remélem, a neveltetése és az átadott értékrendem visszatartják attól, hogy csatlakozzon egy jobboldali félkatonai szervezethez. Ami engem illet, nagyon úgy néz ki, hogy egyedülálló anyuka vagyok/leszek, ezt osztotta a gép, szóval pillanatnyilag nem nagyon mosolygok a nénikre, egy darabig nem is fogok, nem is kapok párizsit. A nagy- és a finommozgásom a koromhoz képest rendben van.