kicsi malac

Szóval akkor részletesebben a házi edzőtermünkről (nem egy nagy szám különben). Így néz ki (igen, kicsit oroszosan, a dizájner szabadságon van, és igen, kupi van, Muci lerángat, én visszarakom, másra nincs időm, ha fordítóként, bloggerként, olvasóként, netezőként és tiszta, illatos, de legalábbis nem barackfoltos nőként is ki akarok teljesedni):



Alsó rétegét egy kihajtható, "Pillangó" típusú szárító képezi, amelyet a középső, hajlós szakaszánál két doboz szépirodalom támaszt alá. Erre került egy dekonstruált kartondoboz, majd a polifoam, ami miatt lassan Decathlon-reklámoldalnak tűnhetek, mert minden képen szerepel, legyünk a vadon közepén, a strandon vagy otthon. A polifoamra helyezzünk egy darab gyermeket:



És igen, elvégezhettem volna rajta a vörösszem-korrekciót, de úgy szerintem nem lenne ennyire autentikus a kép. A Muci konkrétan így néz ki az én fejemben, tekintete lángot szór, haja zilált, és valami rosszaságot forgat vigyorgó fejében.

Hosszasan próbáltam rávenni, hogy a kamera előtt is felmászzon, ehhez bevetettem az összes tiltott gyümölcsöt céltárgyként, de a Mucik akkor másznak csak, ha úri kedvük úgy tartja. Vagyis akkor, amikor lerakom a fényképezőgépet, és nekiállok blogot írni. A végét azért sikerült elkapnom, szóval itt van az utolsópár lépés, amit rövid gitárszóló követ, majd a gyermek elmereng azon, most hogyan tovább:



Illetve amikor feljutott, utána még előadta a szokásos formáját. Azt már tudja, hogy a notebookom az nem-nem, úgyhogy trükközik, ami abból áll, hogy a gépem mögül lassan, észrevétlenül előbukkan egy borzas fejecske, majd nagyon óvatosan, hogy elkerülje a figyelmemet, előrenyújtja az ujjacskáját, és nyomogatni kezdi a CapsLock gombot (mert azon van lámpa). Zabálnivaló.



És akkor mára tényleg ennyi.