2009. júl. 14. 13:16 - írta: lucia - Kategóriák: kaja, nagymozgás, fogak, gyerekprogram, 14. hónap
Én imádom a gyerekemet, akár jó, akár rossz, de pár napja mintha bolondgombát evett volna, és a történések mostanra csúcsosodtak ki (legalábbis nagyon remélem, légyszi-légyszi). Tegnap egész nap pörgött, mint a búgócsiga, ide-oda rohangált, össze-vissza verte magát, a legfelsőn kívül minden fiókot kihúzott a konyhában és kipakolt belőlük, közben többször elesett és bömbölt. Amíg kint voltunk barackot szedni, összekakálta magát nyakig, úgyhogy a szörfruha végül vízzel is találkozott, mert csak a kádban mertem meghámozni a gyereket. Aminek során kiderült, hogy fel tud állni a kádban, és ki tud mászni belőle (az utolsó pillanatban persze elkaptam, de addig nem interveniáltam, mert kíváncsi voltam, meddig jut). Amikor visszatuszkoltam négykézlábra a kis pucérseggűt, kirángatta a kezemből a zuhanyrózsát, és elkezdte ő zuhányozni a kezét. Ez nagyon jól is ment, egészen addig, amíg eszébe nem jutott, hogy ő most megnézi, honnan jön a víz, és maga felé nem fordította a rózsát. A váratlan szökőártól azután úgy megijedt, hogy négykézlábról hasraesett, és egy kisebb börleszkmutatványt adott elő, miközben menekülni próbált a nem tudom, mi elől, de szerencsére megmentettem.
Utána a kilenckor már hortyogni szokó kis Mucim este fél tízkor még itt parádézott a hálózsákjában négykézlábon, a fáradtságtól vörös szemekkel, olyan arccal, mint aki azt mondja, hogy értsem már meg, neki muszáj most négykézlábra állnia, ő is utálja az egészet, de ha egyszer muszáj. És ez idáig még vicces is.
Ami nem vicces, az az, hogy a reggelt a baleseti ambulancián kezdtük, hatkor ugyanis üvöltős sírás (én kettőkor mentem el aludni, mert még dolgozni is kellett), berohanok, a gyerek ott ül a mózesben, és fröcsög a szájából a vér. Én lábon kihordtam egy szívrohamot, megtörölgettem, szerencsére erre vidám lett, és vér se jött több, de mivel nem sikerült a forrást felderítenem, elvittem megnézetni, a belső vérzés nagy parám. A diagnózis szerencsére az volt, hogy biztos csak elharapta a nyelvét, de én így meg fogok őszülni hamar, ha a Muci egy pihe-puha mózesben, ahol csak a cumija és a pelusa van vele, véresre töri magát, úgyhogy azonnal húztunk a Brendonba utazóságyért (a rácsos ágy ezzel a nappal végleg kiesett, egyrészt kemény, másrészt aki a kád csúszós szegélyébe kapaszkodva felhúzza magát karizomból, az a rácson is felmászik, az utazóságynak viszont legalább puha az oldala, nem lehet megtámaszkodni rajta). Meg kapott egy nyári hálózsákot is, hogy ne süljön meg, ágyneműt viszont nem osztottam neki, az utazóságy aljába rakok majd pokrócot, a takarót úgyis lerúgja fél perc alatt mindig, a párnahuzatból és a lepedőből meg tutira kötélhágcsót fonna, hogy kimásszon és fejest ugorjon a parkettára.
Ja, arról meg is feledkeztem, hogy tegnap még egyszer csak mindenütt vörös foltok lettek rajta, most vagy melegkiütés, vagy a barackmennyiséget nem bírja, vagy a 20 ml áfonyás ásványvizemtől lett ilyen (tegnap kapott először, mert kinézte a kezemből, én meg örültem, hogy legalább iszik valamit, de abban egyébként is csak áfonya van, aszkorbinsav és valami minimális cukor, amit mind kapott már és eddig nem mutatott allergiás tüneteket), továbbá a szájába tömött egy marék földet barackszedés közben, majd félóráig köpködött, és szemrehányóan nézett rám, hogy ezt a hülyeséget miért nem akadályoztam meg. Az a baj, hogy hiába próbálnám elmagyarázni neki, hogy is vannak ezek a dolgok, a "baba", "nem" és "meme" szavakkal egyszerűen nem tudom megfogalmazni az önálló felelőségvállalásra és a tetteink következményére vonatkozó gondolataimat, mást meg nem ismer (igazából szerintem a babáról sem tudja, micsoda, csak tetszik neki, hogy van közös szavunk, ami után nevetünk).
A mai nap mérlege egyelőre annyi (a balesetin kívül), hogy ellopott tőlem egy sültkrumplit, amit meg is evett a hat és fél fogával (igen, kijött a jobb felső hármas), amikor leültem a dohányzóasztalhoz bepúderezni az orrom, akkor belemancsolt a púderbe, majd az arcomba törölte a kezét, közben kirántotta a hajamból a hajgumit, mindezt vészjóslóan imbolyogva térden. Utána dél körül fel kellett szaladnom valamiért az emeletre, addig gondosan becsatoltam a pihenőszékébe, és hát bizony sikerült felborulnia vele, életében először. Fél perc alatt. Most éppen az új ágyában piheg, aminek a matracát szerencsére ólommal bélelték (esetleg arannyal, mindenesetre nagyon nehéz, nem borulékony), én meg nagyon remélem, hogy vége az átoknak, és nem gyújtja ma ránk a házat, miközben magára rántja az apja motorját, késekkel a kezében.









ma mi is szájból ömlő vérrel kezdtünk [másfél literes palackkal a szájában nekigyalogolt a kanapénak].
két szintes lakás örök koncentrációt követel, miután a baba önállóan odamegy ahova akar/tud. még most is gondolkodom, hogy legyen-e lépcsőrácsunk és ha igen, mennyi.
az utóbbi idők legjobb bejegyzése volt ez egyébként. szerintem.