Bréking: a Muci az imént kimászott a mózeséből. Nagy üvöltés a csukott ajtó mögül, berohanunk, és a Muci ott kúszik a padlón szabadstílusban, pedig aludni raktuk le.
További büszkeségre ad okot a négy felső foga, amit az elmúlt egy hétben növesztett. A két szélső jobban látszik, ez kicsit vámpíros megjelenést kölcsönöz a viselőjüknek, különösen, ha mosolyog. A legfőbb (és nagyjából egyetlen) tünete az volt, hogy bojkottálta a szilárdabb kajákat, napok óta ma sikerült először trükközve megetetnem körtés rizspéppel. Trükk No.1: adtam neki saját kanalat is, azt rágogatta két falat között, és valamiért így tátogni is hajlandó volt. Trükk No.2: amikor a kanalát megunta és eldobta, a kajával egyre mélyülő hangon helikopterhangokat (boku-boku-boku) adva a levegőben köröztem, majd, amikor végül odaért a gyerek szájához, aki bekapta, egy szoprán pukk-kal rántottam ki a szájából a kanalat. Ez annyira tetszett neki, hogy hajlandó volt mind a másfél decit megenni, ugyanakkor a maga a folyamat azon dolgok közé tartozik az én életemben, amiket nem szeretnék egy kalózfelvételen a neten viszontlátni.
Meg volt még olyan, hogy megtanult csettintgetni (nyelvvel a szájpadláson), én ugyanis ezzel szoktam felhívni magamra a figyelmét (egyébként ezt a dévényes terapeutánktól lestem el, szóval én is nagyon ügyes és tanulékony vagyok). És akkor egyszer csak hallom, hogy klack-klack, és a Muci vigyorog rám, azóta néha együtt csináljuk. Meg megpróbáltuk megtanítani tapsolni, az apja fogta a Don kis kezeit hátulról, és tapsolt velük, én meg előtte vigyorogva utánoztam, majd el lett engedve a baba, és hangosan lelkesítve vártuk, hogy most mi lesz. Hát az lett, hogy a Don megfogta az én kezemet, és azt ütögette össze, mert ő mindent szó szerint vesz.
A mai videó egy kicsit hosszú, de ez van. Muci ekkor már nagyon álmos volt, lefektettem, de felkelt, úgyhogy hagytam még egy kicsit vergődni a buta hálószobában, ahol csak buta játékok vannak (a Don véleménye). Amit olyan áhítattal nyalogat diszkrét takarásban, az a radiátor fémcsapja (nagyon reméltem, hogy nem egy pókot talált meg).
Ezek mennek mostanában.









Tündérgyermek... és ezek a hangok! :)