kicsi malac

Amúgy meg kipróbáltuk azt a tesztet, hogy gyerek homloka rúzzsal beken, és ha tükörbe nézvea homlokához nyúl, akkor tudja, hogy ő van a tükörben. Mucika nem nyúlt sehova, csak vigyorgott, úgyhogy konstatáltam, hogy nincs énfelismerése. Aztán viszont gyanús lett a dolog, mert ha engem bárhol meglát a tükörben hirtelen, akkor rögtön odafordul, ahol élőben vagyok, szóval ellenőrzésképpen mindenféle pöttöket rajzoltam a karjára. És igazam lett: tökre nem érdekli, hogy pöttyös a karja. (A rúzsom érdekli, hogy ő is összepöttyözhessen mindenkit).

Bréking: Nyuszihusi "Nyúlhús Csucsóka" Muci ma több ízben felállt a franciaágyba kapaszkodva, és pár lépést is megtett így (ez azért nagy hír, mert nálunk nincs járóka, nincs kiságy, nincs semmi rudas dolog, amiben megkapaszkodhatna, csak az ágyunkon lévő matrac pereme, parkettán állva zokniban, ami eléggé nehezített pálya). A földre ereszkedéssel akadt egy kis problémája, de aztán megoldotta az inkubátorban begyakorolt angolspárgás módszerrel. Amúgy négykézláb is megtett pár lépést, illetve a kanapéra rendszeresen felmászik. Ezeket augusztusra jósolták nekünk a szakértők, szóval örvendés van.

Amúgy nincs semmi különös, a fiúm beteg (gyanúja szerint barlangbontás közben kapott el valami többezer éves vírust, amitől esetleg cseppkővé változik), a Muci meg pár nap alatt borzalmasan anyás lett, folyamatosan követ, és megpróbál felmászni rám, ha lemegyek a konyhába, akkor a lépcső (elbarikádozott) tetejéről üvölti utánam, hogy "aga! Gaga!", ami babanyalven valami súlyos következményekkel járó felszólítás lehet, és még azt is hagyja, hogy puszilgassam, cserébe viszont folyamatosan puszilgatnom kell, vagy valami más vicces dolgot csinálnom vele. Szerencsére az éjszakán kívül a nap felét is átalussza (ellentétben velem, ugyanis én mióta megvan a gyerek, minden neszre felriadok, és a fiúm, mivel a cseppkővé változás folyamata meglehetősen kellemetlen, az éjjelek nagy részét bánatos sóhajtozással tölti). Hát így vagyunk mostanában.

Baloldalt csináltam egy (részemről) nonprofit linklistát, amiben olyan szolgáltatások szerepelnek, amit lehetőleg kisgyerekes anyukák nyújtanak lehetőleg kisgyerekeknek, vagy anyukáknak (azután lehet, hogy a Don tizenhat éves korára a sörfesztiválok és a motorszerelő-műhelyek fognak szerepelni benne, nem tudom). Aki szeretne a szolgáltatásával oda felkerülni, az írjon levelet, igazából annyi a kritérium, hogy lehetőleg családi vállalkozás legyen, ne valami nagyobb szabású dolog, amúgy pedig ezért nem kérek semmiféle juttatást. Viszont volt egy lány, akivel régebben fordításról leveleztünk, és nemrég írt, hogy valami babajáték-bizniszt indított, ő légyszi írjon megint, mert tökre nem találom a levelétmegtaláltam.

Ebben a bejegyzésben Muci haját fújja a szél a videón, továbbá a Don több tekintetben önállósodik.

Elolvasom »

Ma szemvizsgálaton járt a Don, aki egy kicsit stréber. Ugye a gyerekek nagy vonalakban a szülők látásának átlagát szokták örökölni (ez nekünk a fiúmmal kábé -5 per szem, csak én kontaktlencsés vagyok, ő meg megműttette), illetve a koraszülöttek 80%-a egy-két dioptriával mínuszosabb lesz az egyébként várhatónál. Mucinak viszont tökéletes a látása, és ennek nagyon örülök, mert van egy durva, indokolatlan szemüvegfóbiám gyerekek esetében. A szemfeneke is teljesen tiszta, nincs sejtburjánzás, és nem is kancsalít a Don, csak azért tűnik úgy, mert a nem létező orrnyerge még nem húzza fel eléggé a bőrt a szemzugokból. A kancsiságot egyébként úgy lehet laikusan megállapítani, hogy olyan vakus képet kell csinálni, amin a fényképezőgépbe bámul a gyerek, és ha mindkét szivárványhártyája ugyanott csillan meg, akkor nem kancsít. Meg volt egy olyan próba-szerencse nagyobbaknak való vizsgálat is, hogy 3D-s kép, és ott mondogatták neki, hogy hol a kisautó, mire a Muci határozottan odanyúlt a kép jobb alsó csücskéhez, és megpróbálta kimarkolni belőle a kisautót. Mondjuk szerintem magával a szóval még nincs tisztában, bár az is lehet, hogy eddig csak azért nem beszélgetett velem kisautókról, mert szerinte én úgysem érteném.

Minden összevetve nagyon ajánlom a helyet, Dr. Sényi Katalin gyerekszemész és koraszülött-specialista magánrendelésén voltunk a Naphegy optikánál. Időre mentünk, nem kellett várni, a gyerekkel nagyon kedvesek voltak és alaposak is, illetve engem leginkább az győzött meg, hogy azt mondta a doktornő, hogy ha gyanakszom a kancsalságra fotó alapján, akkor küldjem el neki a képet az e-mailcímére. Egyrészt, hogy nem azt mondta, hogy akkor jelentkezzek be (és perkáljak), másrészt meg szerintem aki orvos létére hajlandó az internetet megtanulni és használni, az valószínűleg a technika egyéb vívmányaival is lépést tart. A vizsgálat egyébként hétezer forint volt, ennyit szerintem mindent összevetve bőven megér.

Másik örömteli újdonság, hogy eddig a Muci csak belém kapaszkodva volt hajlandó felhúzni magát térdre/állásba (ez azóta is megvan, hogy ha meglát leülni a földre, hörögve rám ront, és végeláthatatlan gimnasztikai gyakorlatokba kezd a testem segítségével), ma reggel viszont odament a kanapéhoz, és többször felmászott rá, továbbá felhúzza magát ahol csak tudja, térdelésbe, ülésbe, terpeszállásba. És esni is megtanult, szépen az oldalára fordul potyogás közben behúzott nyakkal, majd onnan gurul a hátára. A kanapét mindenesetre körbepolifoamoztam, meg oda is figyelek rá, de azt nem is lehet nem csinálni, mert olyan cuki, hogy alig látszik ki a földből, de már ülve molyol.

Ebben a bejegyzésben megint videó lesz (ami nem jár semmiféle elkötelezettséggel a részemről a jövőre nézve), illetve dicsekszem a gyerekkel, aki úgy viselkedik, ahogy a gyerekek szoktak.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a Don megrámolja a fiókot, mozgóképen is.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a Don látogatóba megy Timurékhoz, ahol a fiatalok különböző tapasztalatokat cserélnek, és egyáltalán nem sírnak.

Elolvasom »

A Muci nagyon beindult mozgásügyileg, először felefedezte körülöttünk a világot, majd rájött, hogy neki a világ leginkább én vagyok, azóta követ és birizgál rendületlenül. A fiúm megtanította átmenni a küszöbön (semmivel nem lehetett átcsalogatni, aztán egyszer csak a fiúm eszébe jutott, hogy a tápszeres cumival, a Don a céltárgyat meglátván két másodpercig vívódott magában, majd sóhajtott egyet, és átvetette magát a lélektani határvonalon), és azóta követ engem akár a fürdőszobába (sok kanyar, egy küszöb), akár a hálóból a dolgozószobába (két küszöb). Ha megállok valahol hosszabb időre, például mosogatni, akkor aranyosan simogatja a lábujjaimat, ha elfárad, a lábfejemre hajtja a buksiját és szundít egy kicsit, ha lenézek, akkor hűséges kutyapillantással vigyorog felfelé, ilyenkor meg kell zabálni, de ha meg akarom ölelgetni, akkor röhögve elinal.

Mert tökre macskatermészete van, hogy ott sündörög mindig körülöttem, egyszer csak egy babafej van az ölemben, ha a földön ülök, vagy valaki megnyalja a tenyeremet, de ha el akarom kapni egy kis puszilgatásra, azt kikéri magának, és vigyorogva bár, de menekül. Amúgy meg nagyon ügyesedik, mostanában az a reánk kirótt dévényes gyakorlat, hogy térdelve játsszon, meg minél többet legyen négykézláb, és ezen a héten mintha szárnyakat kapott volna, belém kapaszkodva simán feltérdel, hogy birizgálja a nyakláncomat (komoly ékszerfanatikus, elbűvölten liheg is hozzá, meg minden, mindegy neki, hogy gyűrű, karkötő vagy nyaklánc, csak sok legyen belőle), benégykézlábazik az ölembe, szóval ez a mászás most kattant be neki, hogy csinálni kellene. Mondjuk az első alkalommal még édes, harmadikra már kissé idegesítő, hogy amikor a földön ülve reggelizem a dohányzóasztalról, a gyermekarcú térdenállva kapaszkodik a karomba, és úgy próbál lopkodni a tányéromról, közben meg a fülembe magyaráz, de nem akarom demotiválni a térdelését, úgyhogy  mostanában műsoros az ebéd és a vacsora is. Lesz ez még így sem.

Ebben a bejegyzésben leginkább a Muci születésnapi ünnepségsorozatáról lett szó, illetve az ajándékokról, melyekkel az egy éves babaistenség előtt áldoztak rokonai és szerettei. Képekkel.

Elolvasom »

Újabb hónapforduló, ami egyben félév- és évforduló is, szóval helyzetjelentés.

Fizikai paraméterek: súly cca 8 kg, hosszúságról fogalmam sincs, nagyobb/egyenlő 72 cm, az biztos. A Muci nem egy kövér Muci, széltében minden lötyög rajta.

Alvás: továbbra is legalább 12 óra éjszaka egyben, nappal még 1-4 változóan, altatás továbbra is annyi, hogy letesszük, cumi a szájba be, és mire az ajtóhoz érünk, már horkol. Mostanában egy újítást is bevezetett, mert ő már nagyfiú, úgyhogy az utóbbi pár hétben hason aludt. Eddig a hipotón háta miatt nem volt neki kényelmes, most meg az egész éjszakát végignyomja hason, ráadásul kedve szerint forog még a szűk mózesben is, ami komoly fejlemény.

Nagymozgás: az előbbi bekezdés írása közben a Don négykézlábra állt, de elfelejtette, hogy ilyenkor legalább egy kézzel támaszkodni kell, odanyúlt valamiért, és pofára esett. Volt némi vinnyogás, vérző és bedagadt szájakkal, de a telefonpróba szerencsére negatív diagnózist mutatott a komoly sérülésekre (telefonpróba: ha sír, odaadom a Mucinak a telefonomat, és amennyiben azonnal abbahagyja, hogy elmélyülten nyomogatni kezdje a gombjait, akkor nincs komoly baja). Szóval próbálkozik keményen, egy ízben kutyázott is, illetve mostanában mindig tologatja a fenekét az égnek, meg térdelésből mászik fel dolgokra. Ha elkezd mászni, akkor egy ideig nem kell majd dévényre járnunk. Amúgy nagyon ügyesen surrog a lakás egyik végéből a másikba, az ággyal kell vigyázni, mert nem érti, hogy ő magasabb, mint a szemmagassága, és mindig beveri a fejét, amikor berombolna alá. A hétvégén belém kapaszkodva állásba is felhúzta magát, ha lennének kapaszkodósabb bútoraink, szerintem már rég csinálná ezt, de hálistennek nincsenek, így remélem, több motivációja lesz mászni. Ülni is képes támaszkodással, kis ideig támaszkodás nélkül is, csak figyelnie kell, hogy véletlenül el ne dőljön. Ja, és a szüleimnél ráültettem az unokanővére nyuszis kismotorjára, simán megült rajta kapaszkodva, és előre-hátra tologatta magát a lábával egy olyan 20 centis szakaszon, pedig nem is mutattam meg neki, mit kell csinálni. Ja, és megtanult kúszva tolatni, szóval most már nem szorul be sehova.

Finommozgás: abban nagyon ügyes, csipeszfogás meg minden, egészen apró tárgyakkal elboldogul, ha akadályozni próbálom valamiben, finoman megfogja a kezem, és határozottan odébbrakja, polcokról lepakol, visszapakol(ni is megpróbál), evőcumit tartja magának, alvós cumit jó irányban berakja a szájába, most szülinapra kapott egy dm-es babakönyvet, abban csipogtatta a kis öklével a csibét, miután az apukája megmutatta neki, xilofonozik (lehetőleg korán reggel), meg minden. Kedvencei az apja szerszámai, van már saját csavarkulcsa is spárgával rajta, hát az valami csuda, órákig elvan vele. Kapott most ilyen mintás polifoamot is, azon az ujjával követi a minták körvonalát, nagyon penge finommozgásból, na.

Evés: nagyjából mindent eszik, ami kicsapja, azt nem adom neki egy darabig, de szerencsére eddig csak az elsőkörös almát és barackot nem bírja. Ja, kábé sertéshúst meg mézet nem kap óvatosságból, tejet azért, mert mi sem iszunk, az epret nagyon szereti, nem allergiás, majd a málnát is kipróbálhatja. Amit maga szerez a konyhából lopás által (nyers krumpli, spárga, ilyenek), azt becsülettel megpróbálja megenni, akármilyen vacak is legyen. Amit én keverek neki, arra az első két kanálnál fintorog, utána benyomja az egészet, olyan másfél deciket szokott szilárd táplálékból egyszerre. Továbbra is naponta négyszer eszik, felváltva vannak zöldséges-húsos napok, illetve gyümölcsös-kekszes napok, egyrészt így kényelmesebb, másrészt nekem is bejött emésztésileg az elválasztós evés. Reggeli-vacsora tápszer.

Fogak: nem tudom, melyik hónaphoz kellene sorolni, nagyjából a szülinapján előbukkant a harmadik foga, ami a bal felső kettes, szóval szerintem akad ott még három, ahonnan ez jött. Írtam is, hogy tortakészítés közben állandóan hasmenéses babákat kellett tisztába tennem, azon meg is voltam lepődve, de valószínűleg akkor fogzási tünet volt. Ja meg reggelente két napig, ha nem csináltam elég gyorsan a tápszert, akkor sírt, ami tőle megahisztisségnek számít, más előjele nem volt a fognak.

Beszéd: nem, hamm, érteni azt érti, mint múlt hónapban, de a gagyogása már differenciáltabb. Asszem, én a mememe vagyok a szótárában, de van egy csomó "szava", vagy szószerű izéje, amik biztos jelentenek valamit, mert konzekvensen mondogatja őket, csak még nem tudom, hogy mit.

Egyéb dolgok: májusban megvolt az első ottalvós sátrazása, ráadásul rögtön 0°C fok körül, és panasz nélkül bírta, dévényen ő a bezzeggyerek, aki sír ugyan, de csak keveset és visszafogottan, a terápia háromnegyed részét még élvezi is, meg egyébként is napsugaras a jelleme, vigyori, meg minden. Zenei ízlése vegyes, nagyjából minden zenét szeret, egyetlen számot nem hagyok, hogy hallgasson, a Tankcsapdától a Lopott könyveket, mert szerintem még nem értené, hogy az, hogy "a lapjait teleírom", meg "a képeit kitépem" csak allegória. Ilyenkor azért megértem azokat, akik szerint a rockzene káros hatással is lehet a fiatalokra, de szerintem ha Lukács Laci évek óta nem drogozik, nem iszik és nem nőzik, akkor igazából valószínűleg könyveket sem firkál.

Visszatérve Mucira, továbbra sem bújós típus alapvetően, de igényli a folamatos testkontaktust, most például már félórája azt játssza, hogy ő megmássza az előtte tornyosuló anya-hegyet, én meg mindig visszaborítom, olyanok vagyunk, mint egy természetfilmben a nagyoroszlán, meg a kisoroszlán, biztos így tanul meg krumplit vadászni, vagy nemtom. Egyébként meg azt szereti, ha durvábban bánnak vele, a finomkodást nem bírja, de ha a leeséstől úgy mentem meg, hogy a fél lábán lóg a kezemben, akkor nagyon nevet.

Az apjával különösen jók ezekben a dolgokban, amúltkor azon kaptam őket, hogy a fiúm a Muci nadrágjával csapkodja a Mucit, de nem gyengén ám, a Muci meg istentelenül röhög. Mint kiderült, úgy kezdődött az egész, hogy a fiúm ki akarta rázni a kisnadrágot, mielőtt ráadja a gyerekre, és a vége közben véletlenül megcsapta kicsit a Don hasát, mire a gyerek nevetni kezdett, és akkor elszabadultak az indulatok. A másik ilyen dolog az volt tegnap, hogy odapattogtattam a Mucihoz a szivacslabdáját, ami a homlokáról visszapattant, és ezen kezdett el kacarászni, azután elég hosszan játszottuk ezt a gyerekkel, hogy megdobjuk a labdával, ő meg nevet, szóval igazi fiú, büszkék vagyunk rá.

Ebben a bejegyzésben tortát sütök a Mucinak, ami béna lesz és nem gyereknek való, de legalább én csináltam, és a végén mindenki boldog.

Elolvasom »

Idén egyébként nem rendezünk nagy szülinapot, rendeltem pár könyvet a kölyökcicának, de azok még nem jöttek meg, illetve tervezem, hogy kap majd valami járművet (olyasmire gondoltam, mint Timuré), csak még várok, hogy kicsit erősödjön, nehogy elkényelmesedjen a nagy motorizációban, meg holnapra lesz torta (ma kimenője van a fiúmnak), kábé ennyi. Viszont reggel nagyon-nagyon megpuszilgattuk, és egész nap tökre örültem, hogy ilyen ügyesen végigcsinálta ezt az évet.

Egyébként tökre emlékszem, mi volt a születése napján. Bementem dolgozni, ebédidőben átugrottam az albérletembe, ahol már rég nem laktam, hanem szép lassan költöztem ki, és kipakoltam a hűtőt, hogy kihúzhassam a konnektorból. Fél ötkor hazaindultam, de útközben gondoltam egyet, és megálltam a fodrásznál. Ott volt egy olyan, hogy de fura, kavarog a gyomrom a fodrászat-szagtól, de aztán elmúlt, a végén meg megkérdezték, hogy szülésre készült-e a frizura, amin csak nevettem, hogy hol van az még. Utána otthon még írtam az Agavénak a szülinapos bulijukra (akkor tartották az 5.-et, mint én a 30.-at) dexteres kvízkérdéseket, aztán meg valahogy semmi nem volt jó, elmentem fürdeni, mert a vízben legalább nem nyom a bálnahasam.

És a kádban egyszer csak kifolyt belőlem valami borzalmasnak tűnő mennyiségű vér, úgyhogy felkiabáltam a fiúmnak, hogy vészhelyzet van. Telefonáltam a dokimnak, és kábé öt perc múlva indultunk a János kórházba (az van a legközelebb), a köztes időt én öltözködéssel töltöttem, illetve dobáltam dolgokat a hátizsákomba, a fiúm meg a vért törölgette utánam. És akkor kezdődött, hogy egy tök laza csajból ilyen jiddise máme lettem, a rossz megérzéseimmel, amik sose jönnek be a gyerekkel kapcsolatban, akkor például tutira tudtam, hogy a gyerekkel nagy baj van, valószínűleg meghalt, nem is mozog, de minimum életképtelen. Egyébként nagyon szép este volt, több forró, napsütéses nap után, tiszta idő, meg minden, éppen alkonyodott. És mindenhonnan fekete furgonok kanyarodtak elénk, amit szintén jelnek vettem.

Azután a kórházban felcétégéztek, találtak szívhangot hálistennek, többen belém is nyúlkáltak, és intravénásan megpróbálták visszafordítani a szülést. Eközben a fiúm tiszta vidáman hegymászós anekdotákat mesélt, gondolom, hogy tudjam, van rosszabb is. A fájások között nevetgéltem, azután viszont egyre erősebbek lettek, felpateroltak a szülőszobába, háromnegyed tizenegykor az orvosom is megjött, nyomhattam, akkor már nagyon fájt, és életem legrosszabb pillanata az volt, amikor a legfájósabb szétszakadós részem felé odaközelített az orvos egy henteskéssel (olyannak tűnt), hogy akkor ő most akkor azt belém rakja, és burkot repeszt. De szerencsére aztán az a rész nem fájt, csak vizuálisan volt durva. És akkor kiabáltak velem, hogy nyomjak már, én meg éreztem, hogy nem tudok, meg fogalmam sem volt, hogy hogy kell egyáltalán szülni, mert annak a hetedik hónapban akartam utánanézni, és néztem a falon az órát, és mondogattam magamban, hogy tizenegyre meg kell szüljek, mert tovább nem bírom, a fiúm meg mondta, hogy látja a haját, és egyszer csak kint volt a Muci, felnéztem az órára, pont tizenegykor. És utána volt még egy kis kiabálás velem, hogy nyomjak már és szüljem meg azt a méhlepényt, mert különben esetleg elvérzek, én meg kértem, hogy vegyék már ki belőlem altatásban, mert nem tudok nyomni, mire az orvos megpróbált nagyon szigorúan rámpirítani, hogy tudom-e, milyen kockázatosak az altatásos műtétek, de tökre nem tudott érdekelni, kisebb bajom is nagyobb volt akkor. Egyébként valószínűleg tényleg nem tudtam nyomni, mert utána olyan egy napig annyira nem tudtam megfeszíteni az izmokat odalent, hogy pisiljek, katétereztek, meg az érzőidegekkel is történhetett valami, mert nem is éreztem, hogy kell-e egyáltalán. Végül persze altattak, kiszedték, utána meg ottmaradtam még vagy négy óráig megfigyelésen a szülőszobán, ami egy jobbfajta volt, nagyképernyős tévével, úgyhogy végignézhettem egy hentelős krimit, meg egy szoftpornót, bár nem pont erre vágytam, de nem értem el a távirányítót.

De egyébként miután kipottyant a gyerek, már tök jól voltam, a fájdalom elmúlt, örömhormonok ezerrel, a fiúm rohant Zorcsi után, utóbb elmondta, hogy egyrészt zárva volt a PIC épülete, és már gondolkozni kezdett, hogy felmászik a falon az első nyitott ablakig, amikor valaki kinyitotta, másrészt nem akarták beengedni a PIC-re (a pikírt nővérke volt ügyeletben, és éjfélkor nincs látogatás), de meghallotta, hogy az ápolók arról beszélgetnek, hogy jaj, nincs ki levigye a vért a laborba, mire csereüzletet ajánlott, és beengedték. Mert ő olyan, hogy megoldja. És csinált egy képet a Muciról, én meg megnyugodtam, hogy oké, gyerekformája van.

Azután másnapra én kikérdeztem minden orvost, a fiúm meg elolvasta az egész internetet, és megnyugodtunk, hogy nem lesz semmi baja a Don Mucinak, és valóban nem is lett. És igazából sajnálhatnám, hogy azt az első pár órát-napot nem együtt töltöttük, de ha csak ketten vagyunk, akkor a gyerek öt percen belül meghal, meg valahogy egyébként sem érzem, hogy számítana, sokkal jobban számít, hogy azóta mennyit voltunk együtt. Meg a pozitív szülésélményeket sem értem annyira, még ha le is vonjuk a katasztrófahangulatot, a szülés tényleg egy direkt rossz dolog, fáj, de nagyon, és az az egy jó van benne, hogy vége lesz, és akkor ott a gyerek. De az nagyon jó.

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy a Don a születésnapja tiszteletére begyorsított nagymozgásilag, továbbá eszik, bár kólát nagy bánatára nem adunk neki. Képekkel.

Elolvasom »

Ebben a bejegyzésben a Don nagyon sok füvet lát hirtelen, amitől először megijed, de utána három napig úgy tűri a mínuszokat, mint egy született hegymászó (bár a hegymászókkal nem megy az anyukájuk is, hogy átpelenkázza őket). Hosszú bejegyzés, sok képpel.

Elolvasom »