kicsi malac

Ma a délutáni alvásból a Don negyedóra elteltével sírva ébredt, úgyhogy kihoztam, de csak nem hagyta abba. Nem a rosszul vagyok, fáj jellegű sírás volt, hanem az éhes vagyok, álmos vagyok, meleg van, hidegfront van, és egyébként is típusú. A kettőt úgy lehet megkülönböztetni, hogy az első szívből jön, a második meg protokolláris jellegű, amikor a sírás csaknem tökéletes imitálásával adja tudtomra, hogy a helyzet kritikus, csináljak valamit. Ilyenkor nem könnyezik, fél szemmel mindig kukucskál, hogy nézem-e, és ha éppen nem nézem, akkor türelmesen kivárja a műsorral, amíg teljesen rá figyelek. Két ordítás közé be-beszúrja, hogy nem nem nem NEM. Így:



Ilyenkor borzasztóan puszilgatnivalónak találom, bár ha öt percnél tovább csinálná, akkor biztos másképp vélekednék, de hálistennek nem bírja sokáig. Ja, és nem a könyv szomorította el, azt a kötetet mindig lelopja a polcomról, és odagyűjti a játszószőnyegéhez valamiért, biztos jó a fogása. Valószínűleg a meleg miatt nem tudott aludni, az volt a baja, de eltereltem a figyelmét egy zsákmánykörtével:



Azt, hogy a körtével mit művelt, inkább nem illusztrálnám, borzasztó pusztítást lehet véghezvinni két tűéles foggal, de hát ez a vadon törvénye, a lélekben gyengék és szervilisek mosnak fel a vadászok után. Viszont ma semmit nem nem bánok, mert a Muci elkezdte gyakorolni a négykézlábat, egyelőre persze a jobb lábát húzza maga alá behajlítva, a balt meg csak hátralógatja, de már egyik sem oldalt van. Ezt csak pár másodpercig bírja, úgyhogy csupán a végét sikerült lekapnom, amikor már rogyott le, de ilyen büszke rá:



Viszont ha én állítom négykézlábra, akkor nyüffög, asszem, Rambó Mucinak ez az ő harca. Egyébként ez mindig megdöbbentő, hogy mennyire bele van programozva azzal a pár aminosavval, hogy akkor most eljött a perc a forgásra, kúszásra, mászásra. Működik a gyerek, pedig egy csomószor látszik rajta, hogy nem is érti, miért csinálja ezt tulajdonképpen. Visszaaltatni azután úgy sikerült, hogy elénekeltem neki a bóbitát, és közben hagytam, hogy a nyakláncomat fogdossa, ettől lelazult annyira, hogy aludjon még egy másfél órát.

Más említésre méltó dolog mostanában nem történt gyerekfronton. Ja, a legújabb kedvenc játék a csukás, mármint hogy ha kinyitom a hűtő ajtaját, akkor a Muci odasereglik, és becsukja (főzés közben nagyon gyorsan kell kivennem-betennem dolgokat), ugyanez a szekrényajtóval, és minden más csukható ajtóval. Továbbá rájött, hogy a xilofonütőjét például a radiátoron is végig lehet húzni, az is zenél, engem meg szerencsére egyelőre nem zavar, ha hangot gyárt, legalább pontosan tudom, hogy hol van, és mit csinál. Az apja megtanította egyedül enni cumisüvegből, egy-két percig bírja is csinálni, ma az ebédje vége alatt én például mosogattam, tisztára barbatrükk. Ja, és mindig nagyon tetszik neki, ahogy kavargatom a teámat-kávémat, tegnap egy óvatlan pillanatban ellopta az üres csészét a kanállal, és körbehurcolta a nappalin, időnként megállva, és ugyanúgy kalapálva a kanállal a csésze belsejében, mint én szoktam. És egy kicsit sem törte össze. És kanalas evés közben néha mondja, hogy hamm vagy ámm.

Na de más újság aztán tényleg nincs.