2009. máj. 7. 21:01 - írta: lucia - Kategóriák: ábra, nagymozgás, 12. hónap
Tegnap durva hidegfront volt, amire én így szólóban immunis vagyok, a Muci viszont már a hasamban sem bírta, terhesen ilyenkor gyakorta hányásig migréneztem. Meg persze megszületni is egy durva hidegfront alatt született. Szóval tegnap egyrészt sokat aludt, másrészt viszont mindig bömbölve ébredt (nem jellemző), bömbölve kért enni (szintén nem jellemző), majd hamar kihányta a rugdosástól, és egyáltalán, a nap nagy része a nemnemNEM jegyében telt. Ráadásul este egy órávalaz etetés-elalvás után sírva ébredt, majd három órán keresztül legalább húszpercenként felbömbölt, hiába ölelgettem. Végül éjféltájt úgy döntöttem, adok neki enni, akkor lenyomott egy duplatápszert, és reggel tízig aludt. De én vagyok a hülye, a fiúmmal már régen az agyunkba véstük, hogy ez a gyerek csak akkor sír, ha (a) éhes, (b) álmos, úgyhogy nem érdemes arról győzködnöm magam ilyenkor, hogy de biztos nem éhes, hanem a protokoll szerint kell eljárnom, csak hát este nyolc után már sok hónapja nem kért enni. A fiúm viszont biztos benne, hogy igazából azért sírt, mert nem mehetett vele barlangba (pontosan akkor hagyta abba a hisztit, amikor a fiúmék kijöttek a barlangból). Ez az elmélet még bizonyításra szorul.
Ma viszont angyal volt a Don, úgy bírom, ahogy egyre terjeszti ki a vadászterületét, ma például odamerészkedett a konyhához, és elkezdett lepakolni a fiúm túráskajás polcáról:
De a küszöbökön valamiért nem mer átkelni, tiszta aranyos. Itt a konyhánál még rá lehet fogni arra, hogy a túloldalán kő van, de az emeleten két parketta között van az a küszöb, amitől visszarettent. A túloldalára odahelyeztem egy izgalmas tollat, és sebesült tollhangokat adtam ki, hogy felszítsam a vadászösztönét (khhrrr, khhrrr), de a Muci csak kiabált felháborodottan, és próbálta a túloldalról átnyúlva megszerezni a zsákmányt anélkül, hogy a küszöbhöz érne. Ő tökéletes lenne egy Lars von Trier filmbe, a gyerek, akinek elég megrajzolni a járókát a padlóra.
A másik nagy esemény az volt, hogy ma egy időre megfogta a cumiját, és evett egyedül, de este, amikor megint megpróbáltam rávenni erre, nyomatékosan magastartásba csapta mindkét karját, nehogy asziggyem már, hogy. Mindegy, sikerült lefotóznom a ritka csillagászati eseményt:
Mondjuk annyira nem lett jó a kép, mert kicsit hadonászott a cumivel, illetve a fényképezőgép megjelenése átpriorizálta az érdeklődését, de tényleg fogta, két kézzel, ügyesen. Már csak tápszert készíteni kellene megtanulnia.
Dehogy tápszert készíteni! Kávét főzni anyának! :D