A Muci a lopós korszakába érkezett, és ha kiskutya lenne, akkor most szedném össze minden következetességemet, és mondogatnék olyanokat, hogy fuj, nem szabad, de mivel nem kiskutya, viszont szeretnénk, ha szeretne enni, inkább passzív jutalmazással bátorítjuk az amorális viselkedését (=hagyjuk a tányérunkból lopni).
Ez azért is könnyű, mert egyrészt a Mucinak van egy nézése, másrészt meg megtanult ugatni. Az ugatást a félsaját, illetve a szomszéd kutyáitól szedte, sokáig nem értettem, hogy miért csinálja, valami atavisztikus hajlam merült-e felszínre benne, hogy időnként morog rám, utána vakkantásjellegű hangokat produkál, de egyszer Don Maugli nagy vígan visszaugatott az udvarban a kutyáknak, amikor a kocsihoz vittem, és akkor leesett a tantusz, hogy csak tanulékony. A nézése meg olyan, hogy én nem vagyok egy elérzékenyülős fajta, de mintha tőröket forgatnának a szívembe, amikor a tekintete azt üzeni, hogy ő igazából egész életében mindig is arra a kábelra vágyakozott, ami a notebookomat köti össze a delejjel, semmi másra (vagy a joghurtomra, vagy a hajgumimra, helyzettől függően), és nekem annyi, de annyi kábelem van, ő viszont egy egészen pici baba, akinek egy kábele sincsen, mert mindig elveszi tőle a kegyetlen világ, és még én, az anyukája sem adom neki a csodaszép kábelemet.
Na, tegnap dokumentáltam a folyamatot, mondjuk nem az elejéről, mert az elején azzal voltam elfoglalva, hogy körbebástyázzam magam egy pampers gigapackkal, meg ilyesmi, hogy nyugodtan megehessem a diós kecskecamembertemet körteszeletekkel, de hiába. Az alább ábrázolt események egyébként közvetetlenül a gyerek megetetése után történtek.
Először csak finoman megsimogatja, ő nem is akar semmi rosszat, nem érti, miért kellett elbarikádoznom magam:
Utána mint a villám, rámarkol először az egyikre, utána a másikra, és lerántja a zsákmányt a mélybe:
A következő kép egy olyan gyereket ábrázol, aki előző nap krokodilkönnyeket sírt üvöltve, amiért körtét raktam a szájába (passzírozva), illetve szabályos operett-fuldoklórohamokat produkál, ha nem mixelem elég krémesre a pépjeit, és göb van benne, de természetesen az a körte, amit ő ölhetett meg, a világ legfinomabb kajája, akármennyire pépetlen is:
Később összeszedtem a megcsócsált zsákmányt, tele volt kisegér-fognyomokkal, szóval próbálgatja a harapástechnikáját a Muci. mindent összevetve, nagyon büszke vagyok rá, a jég hátán is elboldogulna (ha vinne oda neki valaki kecskesajtot és körtét).
Még a tekintete - a megszerzett zsákmány felett- is vérbeli ragadozóé. Mi lesz itt, ha érdeklődése a női nem felé terelődik... :D