Ma estére egy kicsit kidőltem. Én az a típus vagyok, hogy rengeteg mindent meg tudok oldani zseniálisan, nagyon rövid idő alatt, de ha valamit rajtam kívülálló okok miatt nem lehet hamar, akkor frusztrálódom. És ma minden összejött, hogy a gyerek még mindig nem kúszik, pedig már fáj a hátam a tornáztatástól (neki nem, ő hálistennek szereti), nem aludtam ki magam, a mostani fordításom egy vékony kis füzetnek tűnt, de tele van képekkel, szerkesztgetni kell sokat, amit ráadásul meg se fizetnek, szóval nem leszek kész vele soha, ráadásul emiatt nincs időm mosogatni meg teregetni, a holnapom meg teljesen kiesik, mert itt lesz a fiúm lánya, akit a Mucival együtt elviszek a szüleimhez, majd haza hozzánk. Szóval délutánra már kész voltam, és problémamegoldás helyett inkább pánikszerűen alvásba menekültem, amint hazaért a fiúm, aki erre viszont egyáltalán nem megsértődött, hanem kiteregetett, elmosogatott, csinált magának vacsorát (kétszer is), megetette és lefektette a Mucit, továbbá egyeztette a lányával, hogy holnap a nagymamájánál lesz, csak a szüleimhez viszem el. Szóval megmentette a napot, bár meg kell jegyezzem, hogy a fordításomat nem csinálta meg helyettem.
Viszont helyt kaptak vidámabb események is ma meg tegnap, például a Muci, miközben bekevertem neki a tápszert, megtalálta a notebookomat, és komoly szakértelmet tanúsítva le is csapott rá (nem, soha nem szoktam hagyni, hogy nézze a kijelzőjét, most is a hátán feküdt, és csak kivételesen tettem le a feje mögé, nem pedig a földre, mert ott kidőlt a víz, de a két perc, amíg fotóztam, szerintem nem okoz benne komolyabb károsodást):
Minden alkalmat megragad egyébként, hogy a notebook közelébe kerülhessen, pedig leginkább max. a billentyűzet sarkát láthatja, de ez érdekli a világon a legjobban (különös tekintettel a pittyegő caps lockra), meg az USB (és egyébfajta) kábelek.
Egyébként meg azért nem aludtam ki magam, mert reggel hatkor már kurjongatott valaki odalent, nem csak beszélgetett, mint szokott, úgyhogy lementem megnézni, és a Don bizony hasra fordult, és ott támaszkodott a harmincöt centi keskeny bölcsőben, vállpántos hálózsákban. Még szerencse, hogy hipotón, különben talán ki is mászott volna, majd feljön a hasamon ugrálni. Visszafordítottam, de további jeleit adta annak, hogy unatkozik, úgyhogy lement hozzá az apja, kivette, játszott vele, majd elbeszélése szerint egyszer csak azt vette észre, hogy a Muci a hátán fekszik, felvette a nyakába az evős textilpelusát, és ráutaló jelleggel azt mondogatja, hogy hö! hö!. Akkor vette az adást, és adott neki enni.
Délben meg kivittem a gyermeket a szabadba, ott etettem, érje egy kis napfény. Ezen először nagyon meglepődött, de utána hajlandó volt együttműködni, viszont a kutya nevű állat teljesen megdöbbentette, szerintem azóta se érti. Erről nincs sok kép,mert pont lemerült a fényképező, de kábé ilyen volt, csak később mosolygott is:
Viszont helyt kaptak vidámabb események is ma meg tegnap, például a Muci, miközben bekevertem neki a tápszert, megtalálta a notebookomat, és komoly szakértelmet tanúsítva le is csapott rá (nem, soha nem szoktam hagyni, hogy nézze a kijelzőjét, most is a hátán feküdt, és csak kivételesen tettem le a feje mögé, nem pedig a földre, mert ott kidőlt a víz, de a két perc, amíg fotóztam, szerintem nem okoz benne komolyabb károsodást):
Minden alkalmat megragad egyébként, hogy a notebook közelébe kerülhessen, pedig leginkább max. a billentyűzet sarkát láthatja, de ez érdekli a világon a legjobban (különös tekintettel a pittyegő caps lockra), meg az USB (és egyébfajta) kábelek.
Egyébként meg azért nem aludtam ki magam, mert reggel hatkor már kurjongatott valaki odalent, nem csak beszélgetett, mint szokott, úgyhogy lementem megnézni, és a Don bizony hasra fordult, és ott támaszkodott a harmincöt centi keskeny bölcsőben, vállpántos hálózsákban. Még szerencse, hogy hipotón, különben talán ki is mászott volna, majd feljön a hasamon ugrálni. Visszafordítottam, de további jeleit adta annak, hogy unatkozik, úgyhogy lement hozzá az apja, kivette, játszott vele, majd elbeszélése szerint egyszer csak azt vette észre, hogy a Muci a hátán fekszik, felvette a nyakába az evős textilpelusát, és ráutaló jelleggel azt mondogatja, hogy hö! hö!. Akkor vette az adást, és adott neki enni.
Délben meg kivittem a gyermeket a szabadba, ott etettem, érje egy kis napfény. Ezen először nagyon meglepődött, de utána hajlandó volt együttműködni, viszont a kutya nevű állat teljesen megdöbbentette, szerintem azóta se érti. Erről nincs sok kép,mert pont lemerült a fényképező, de kábé ilyen volt, csak később mosolygott is:
hát lehet, hogy kénytelen leszel valami kiságyfélét venni, mert forogni fog éjszaka, hasról hátra, hátról hasra, mikor mi a kényelmesebb - mint a nagyok. nálunk már ez megy. és megfigyeléseim szerint nagyon szeretnek a gyerekek - ÁLTALÁBAN - T-alakban aludni, azaz derékszögbe kidobott karokkal, hanyatt fekve.