Amúgy meg a legutóbbi dévényes szeánszon kiderült, hogy nem én vagyok a hülye, vagyis alapvetően persze igen, de az orrát helyesen állapítottam meg a Mucinak, hogy különösen gyöktelen. Ez úgy került szóba, hogy kérdezte a terapeuta, hogy mit mondtak a dedről a szemészeten, úgyhogy elmeséltem, hogy az állami hatalmak már elbocsáthatónak minősítették szemileg, de S. B. mondta, hogy azért vigyem el el magánhelyre rejtett kancsalságot nézni, mert azt 5-6 éves korig lehet korrigálni, de nincs rá kötelező szűrővizsgálat. És aggódva visszakérdeztem, hogy miért kérdezi, talán ő is észrevette, hogy néha mintha bebandzsítana a Don, és erre a terapeutánk elmesélte, hogy igen, de ez nem biztos, hogy baj, csak onnan jutott eszébe, hogy ő is most vitte a lányát bandzsítás miatt, de a szemészeten azt mondták, hogy nincs baja, csak távol ül a szeme, és nem áll ki eléggé az orrcsontja, azért szalad néha össze a lánya tekintete, és látja, hogy a Muci is ilyen, hogy távol ülő orratlan, úgyhogy valszeg nálunk is ez lesz a bibi.
És most nagyon optimista kezdek lenni megint, mert a legutóbbi összejövetelen alig sírt a gyermek (olyan max 3 percet összesen), ami azt jelenti, hogy megizmosodott annyira a kritikus helyeken, hogy ne fájjon a masszázs, vagyis most már tényleg bármelyik pillanatban megindulhat. Meg ez az én lelkemnek is jót tesz, nagyon nem bírom, amikor húsz perceken keresztül keservesen bömbölt, a múltkor gondolkoztam azon, hogy ehhez a dévényezéshez azért nagy elhivatottság kell, szerintem napi olyan 5-6 óráig lehet bírni maximum a folyamatos üvöltést, meg fizikai megterhelést ép ésszel, a mi terapeutánk mesélte is, hogy délutánra már tudatosan figyelnie kell, hogy a saját gyerekeihez is ugyanannyi türelme legyen. Ugyanakkor hiányszakma, és ő is be van táblázva két hónapra előre, gazdasági válság ide vagy oda, de ehhez azért tanulnia kellett 8-9 évet (dsgm-et csak képzett gyógytornász (3-4 év) végezhet, legalább két év szakmai gyakorlattal, és maga a képzés három év), ráadásul a képzés ára is elég húzós volt, és most is évente hetvennégyezret be kell fizetniük az alapítványnak úgymond a licenszért (gyakorlatban ebből (is) tornáztatják a rászoruló gyerekeket, meg tartják fenn a helyet). Plusz a helyiséget sem ingyen adják, ahol "rendel", szóval egyáltalán nem csodálkozom, hogy ennyire drága a kezelés, de (azt leszámítva, hogya terapeutát mindketten nagyon kedveljük) azért minden szempontból örülni fogok, amikor majd vége lesz végre.
És most nagyon optimista kezdek lenni megint, mert a legutóbbi összejövetelen alig sírt a gyermek (olyan max 3 percet összesen), ami azt jelenti, hogy megizmosodott annyira a kritikus helyeken, hogy ne fájjon a masszázs, vagyis most már tényleg bármelyik pillanatban megindulhat. Meg ez az én lelkemnek is jót tesz, nagyon nem bírom, amikor húsz perceken keresztül keservesen bömbölt, a múltkor gondolkoztam azon, hogy ehhez a dévényezéshez azért nagy elhivatottság kell, szerintem napi olyan 5-6 óráig lehet bírni maximum a folyamatos üvöltést, meg fizikai megterhelést ép ésszel, a mi terapeutánk mesélte is, hogy délutánra már tudatosan figyelnie kell, hogy a saját gyerekeihez is ugyanannyi türelme legyen. Ugyanakkor hiányszakma, és ő is be van táblázva két hónapra előre, gazdasági válság ide vagy oda, de ehhez azért tanulnia kellett 8-9 évet (dsgm-et csak képzett gyógytornász (3-4 év) végezhet, legalább két év szakmai gyakorlattal, és maga a képzés három év), ráadásul a képzés ára is elég húzós volt, és most is évente hetvennégyezret be kell fizetniük az alapítványnak úgymond a licenszért (gyakorlatban ebből (is) tornáztatják a rászoruló gyerekeket, meg tartják fenn a helyet). Plusz a helyiséget sem ingyen adják, ahol "rendel", szóval egyáltalán nem csodálkozom, hogy ennyire drága a kezelés, de (azt leszámítva, hogya terapeutát mindketten nagyon kedveljük) azért minden szempontból örülni fogok, amikor majd vége lesz végre.
