Ja, meg a múltkori listából a két legérdekesebb dolgot kihagytam (mármint nekem ezek voltak a legérdekesebbek, a személyes vonatkozásai miatt, másoknak nem hiszem).
Otthonlevés - meg voltam győződve róla, hogy megszülöm a gyereket, édelgek vele másfél-két hónapot, és visszamegyek dolgozni bejárós módon, legalább félnaposba, mert én szeretek bejárni, utálok otthon ülni egyedül, kell a normális, felnőtt emberek társasága.
Ehhez képest most is itthon vagyok, és persze van a torna, meg az orvosokhoz rohangálás, de ezeket meg tudnám oldani félnapossal. És nagyon hiányzik a bejárás, és a múltkor, amikor beugrottam a munkahelyemre, majdnem sírtam a gyönyörűségtől, és elkértem a céges pecsétet, hogy én pecsételhessek le dolgokat, meg felvettem a telefonokat, ilyenek. Viszont a Mucin határozottan látom, hogy ő még nem érett arra, hogy otthagyjam nélkülem minden nap fél napokra, a bölcsi ki van zárva, meg amúgy is olyan kicsit majomszerű kapcsolatban vagyunk, hogy egész nap egymás közvetlen közelében tartózkodunk. És ki puszilgatná a combjait pelenkázás közben, ha nem velem lenne?
Járóka - erről előzetesen meg voltam győződve, hogy mekkora nagyszerű találmány, tisztaságban van benne a gyerek, biztonságban, és nem mellesleg én is végezhetem mellette a dolgom. Most meg az van, hogy el nem tudnám képzelni a járókáztatást. Először is napközben két emelet között rohangászom fel-le, fél napig mindenképpen egyedül lenne a Don, én meg pár percre sem nagyon szeretem a látókörömből kiengedni, és nem a biztonság miatt. Egyszerűen valahogy szükségünk van arra, hogy mindketten benne legyünk egymás aurájában, akkor is, ha így nem annyira higiénikus a minden. Másrészt meg a Don a játékaival elvan pár percet, az apja dolgaival egy kicsit többet, de igazán azt szereti nézni, amit mi csinálunk, akkor is, ha csak a billentyűzetet csapkodjuk, vagy ilyesmi. A teregetést például egyenesen imádja. Én meg sokkal nyugodtabban tudok úgy dolgozni, hogy ott van mellettem, eljátszik, ha elejti az akármijét, akkor oda se figyelve vissza tudom neki adni, satöbbi. (És még mielőtt megint félreértené valaki, nem akarom én a járókát leszólni, biztos nagyon jó az is, de a koraszülöttség miatt eleinte egész nap figyelni akartam a Mucit, hogy nincs-e baja, aztán ebbe szoktunk bele, és most már nem tudom elképzelni, hogy változtassak ezen).
Otthonlevés - meg voltam győződve róla, hogy megszülöm a gyereket, édelgek vele másfél-két hónapot, és visszamegyek dolgozni bejárós módon, legalább félnaposba, mert én szeretek bejárni, utálok otthon ülni egyedül, kell a normális, felnőtt emberek társasága.
Ehhez képest most is itthon vagyok, és persze van a torna, meg az orvosokhoz rohangálás, de ezeket meg tudnám oldani félnapossal. És nagyon hiányzik a bejárás, és a múltkor, amikor beugrottam a munkahelyemre, majdnem sírtam a gyönyörűségtől, és elkértem a céges pecsétet, hogy én pecsételhessek le dolgokat, meg felvettem a telefonokat, ilyenek. Viszont a Mucin határozottan látom, hogy ő még nem érett arra, hogy otthagyjam nélkülem minden nap fél napokra, a bölcsi ki van zárva, meg amúgy is olyan kicsit majomszerű kapcsolatban vagyunk, hogy egész nap egymás közvetlen közelében tartózkodunk. És ki puszilgatná a combjait pelenkázás közben, ha nem velem lenne?
Járóka - erről előzetesen meg voltam győződve, hogy mekkora nagyszerű találmány, tisztaságban van benne a gyerek, biztonságban, és nem mellesleg én is végezhetem mellette a dolgom. Most meg az van, hogy el nem tudnám képzelni a járókáztatást. Először is napközben két emelet között rohangászom fel-le, fél napig mindenképpen egyedül lenne a Don, én meg pár percre sem nagyon szeretem a látókörömből kiengedni, és nem a biztonság miatt. Egyszerűen valahogy szükségünk van arra, hogy mindketten benne legyünk egymás aurájában, akkor is, ha így nem annyira higiénikus a minden. Másrészt meg a Don a játékaival elvan pár percet, az apja dolgaival egy kicsit többet, de igazán azt szereti nézni, amit mi csinálunk, akkor is, ha csak a billentyűzetet csapkodjuk, vagy ilyesmi. A teregetést például egyenesen imádja. Én meg sokkal nyugodtabban tudok úgy dolgozni, hogy ott van mellettem, eljátszik, ha elejti az akármijét, akkor oda se figyelve vissza tudom neki adni, satöbbi. (És még mielőtt megint félreértené valaki, nem akarom én a járókát leszólni, biztos nagyon jó az is, de a koraszülöttség miatt eleinte egész nap figyelni akartam a Mucit, hogy nincs-e baja, aztán ebbe szoktunk bele, és most már nem tudom elképzelni, hogy változtassak ezen).
(Hát igen, a munkahiány nem tesz jót, én pl. most túl sokat olvaslak, de úúúgy örülök, hogy elkészültem a prezentációmmal, és még annyira nincs erőm folytatni a doktorimat.) De a lényegről: én nagyon hasonló elveimet egy pillanat alatt feladtam, amikor a kölök másfél hónapja elkezdett kúszni. Mondjuk nálam más a helyzet, egy hatalmas térben van a legtöbb dolgom (konyha, nappali, ebédlő), így annak egy részét leválasztva a kölök semmiből nem marad ki. Ha mégis máshová kell menni meg cipelem. Ez nekem sokat segített:
www.vatera.hu/biztonsagi_terelvalaszto_jaroka_karam_8m_no_posta_137054204.html