Hétvégén nem volt itthon a fiúm, úgyhogy gondoltam, csapunk egy romantikus hétvégét a Mucival, együtt alszunk, mert az milyen jó anya-fia bonding lesz. És akkor kevésbé is fogok félni a sötéttől, meg ilyenek.
Na szóval este letudtuk a szokásos rutint, baba hálózsákban, megetetve, illatosan az ágy közepén, egyik oldalán én, a másikon egy nehéz nagypárna, alvás indulhat. Mucinál ugye úgy néz ki az altatás, hogy belerakjuk a mózesbe, cumi a szájba, utána öt percet még opcionálisan dumál, majd mintha elvágták volna, függetlenül attól, hogy mi folyik körülötte, aztán reggel kilenckor kelés. Most is megkapta a cumiját, nyakába egy textilpelust, tájékoztattam arról, hogy baba alszik, anya meg még egy kicsit nyomogatja a gombokat, majd folytattam a fordítást.
Muci egy darabig elvolt a cumival, meg azzal, hogy a pelust az arcára húzta, utána letolta róla. Majd mereven nézni kezdett, és ahányszor véletlenül rápillantottam, lelkes örömkitörést produkált. Gondoltam, oké, jogos, ha romantikusan együtt alszunk, akkor ne a géppel foglalkozzak. A kislámpát hagytam, de odabújtam mellé, nagyokat ásítottam, és a szememet lehunyva jeleztem, hogy mi a protokollnak megfelelő teendő. Muci várt egy darabig, de utána intenzíven csapkodni kezdett az öklével, hogy ő is jelezze az elvárásait, mint az az egészséges kapcsolatokban szokás. Akkor óvatosan a fejünkre húztam a takarót (Muci szeret kuckózni), ennek nagyon megörült, és vad rikoltással lerántotta rólunk, majd nevetett. Ezt még párszor megismételtük, én közben tiszta álmos lettem, a Don viszont teljesen felpörgött. Időnként játékosan meghúzta a hajam, vagy belemarkolt az orromba, amikor úgy látta, hogy nem vagyok elég életvidám. A rendezvényre az tette fel a koronát, amikora virgonckodástól lebüfizte a pelusát, majd rögtön pofán is vágott vele, ekkor ugyanis eszembe jutott, hogy igazából mennyire praktikus dolog az, hogy este nyolc után külön szobában vagyunk egészen reggelig. A távolság csak megerősíti az érzelmeket, meg ilyesmi.
Így történt, hogy nagyon romantikusan külön aludtunk, mert van az úgy néha, hogy a kevesebb az több.
Na szóval este letudtuk a szokásos rutint, baba hálózsákban, megetetve, illatosan az ágy közepén, egyik oldalán én, a másikon egy nehéz nagypárna, alvás indulhat. Mucinál ugye úgy néz ki az altatás, hogy belerakjuk a mózesbe, cumi a szájba, utána öt percet még opcionálisan dumál, majd mintha elvágták volna, függetlenül attól, hogy mi folyik körülötte, aztán reggel kilenckor kelés. Most is megkapta a cumiját, nyakába egy textilpelust, tájékoztattam arról, hogy baba alszik, anya meg még egy kicsit nyomogatja a gombokat, majd folytattam a fordítást.
Muci egy darabig elvolt a cumival, meg azzal, hogy a pelust az arcára húzta, utána letolta róla. Majd mereven nézni kezdett, és ahányszor véletlenül rápillantottam, lelkes örömkitörést produkált. Gondoltam, oké, jogos, ha romantikusan együtt alszunk, akkor ne a géppel foglalkozzak. A kislámpát hagytam, de odabújtam mellé, nagyokat ásítottam, és a szememet lehunyva jeleztem, hogy mi a protokollnak megfelelő teendő. Muci várt egy darabig, de utána intenzíven csapkodni kezdett az öklével, hogy ő is jelezze az elvárásait, mint az az egészséges kapcsolatokban szokás. Akkor óvatosan a fejünkre húztam a takarót (Muci szeret kuckózni), ennek nagyon megörült, és vad rikoltással lerántotta rólunk, majd nevetett. Ezt még párszor megismételtük, én közben tiszta álmos lettem, a Don viszont teljesen felpörgött. Időnként játékosan meghúzta a hajam, vagy belemarkolt az orromba, amikor úgy látta, hogy nem vagyok elég életvidám. A rendezvényre az tette fel a koronát, amikora virgonckodástól lebüfizte a pelusát, majd rögtön pofán is vágott vele, ekkor ugyanis eszembe jutott, hogy igazából mennyire praktikus dolog az, hogy este nyolc után külön szobában vagyunk egészen reggelig. A távolság csak megerősíti az érzelmeket, meg ilyesmi.
Így történt, hogy nagyon romantikusan külön aludtunk, mert van az úgy néha, hogy a kevesebb az több.
Nagyon szeretem, ahogy írsz magatokról!
Már nem akartam az előző bejegyzésedhez még egy kommentet írni (volt egy olyan érzésem, hogy az én lelkendezésem indította el a lavinát...), de nemtökmindegy hova írom? Régen "kinőttem" már a kismama korból, a gyerekem cirka Teidős lehet... IMÁDOM az aprónépet, mindegy mennyi idős. Énmáácsak ilyen tündibündizős némber maradok... :-))))
És AZÉRIS IMÁDOM A GYÖNYÖRŰ, SZÉPSÉGES DONMUCIZOÁRDODAT!
:-))))
.... és készülök a legénykérésre... :-)))