kicsi malac

Életképek a város pereméről:

- Én nem tudom, hol teszik a babákba a kukucs-reflexet, de Mucinak van. Valamelyik nap kipróbáltam, hogy elbújok a bölcső oldala mellett, és időnként feldugom a fejem azzal, hogy kukucs. A Don minden egyes kukucson hangosan nevetett, illetve azóta bármikor, bármiylen körülmények kööztt közlöm vele, hogy kukucs, minimum elvigyorodik.

- Ma hangos, anya-anya-gyere-baj-van jellegű kiáltozásra rohantam be Mucihoz, hát van ugye a szív alakú fejformázó párnája a közepén lyukkal, azt valahogy kitornászta a feje alól, és mindkét kezével az arcára szorította, egyidejűleg nehezményezte, hogy valaki az arcára szorít egy párnát, még ha a szája és az orra ki is lóg a lyukon. Malac egy kamarakrimi egyszemélyben.

- Mostanában az a heppje, hogy mindig mindent mindenhol meg kell nézni, lehetőleg a saját háta mögött is. Tegnap addig nem volt hajlandó enni, amíg fel nem vettem, hogy benézhessen az elefántos kanapé mögötti fal mögé (a kanapé végénél van vége a falnak is). Miután tisztáztuk, hogy semmi nincs ott, ami az öt perccel korábbi inspekció idején ne lett volna, megnyugodva nekilátott az ebédnek.

A legbüszkébb meg azért vagyok rá, amiért olyan okos-ügyes, hogy például a kanapén mindig a támla felé fordul meg bátran, a másik irányba csak nagyon óvatosan tapogat, meg nem tépi szét a könyveimet, ha megkaparintja őket, legfeljebb ellenőrzi a gravitációs minősítésüket, meg (például Dévényen) nem nyúl az újfajta játékokhoz, amíg tüzetesen meg nem figyelte a viselkedésüket szemmel, igazi kis biztonságos gyerek (persze azért figyelem mindig árgus szemekkel), ugyanakkor tök bátor, sose sír, ha beüti magát, meg (velem ellentétben) nem sikoltozik halálfélelemben, ha a fiúm dobálja, illetve különféle akrobatikus mutatványokat ad vele elő, jófajta anyagból van gyúrva, na.