Volt ugye asszem az ötödik osztályban egy olyan sztori az olvasókönyvben, hogy Kőrösi Csoma Sándor előre edzett a világjárásra, és a padlón aludt, illetve kenyéren és vízen élt. Ez mély benyomást gyakorolt rám már akkor is, de most már én is ismerek egy ilyen fiút:
Don Kőrösi Csoma Muci (Vulkán Turul Kilián) ma délelőtt reggeli után lekúszott a játszószőnyegről, és elaludt. Édesanyja ugyan visszahelyezte törékeny kis testét a puhára, de Muci erre felháborodottan, csukott szemmel elröfögte, hogy a lélek már kész, még ha a test erőtlen is, és visszakúszott a fapadlóra, ahová csupán a legszükségesebbeket, vagyis a textilpelenkáját vitte magával a spártai jellemű fiatalember.
Azután az volt, hogy játszani azért visszaraktam a szőnyegre, feje alá párna, hátha az megakadályozza a további világjárásban, mert korlátozó típusú anya vagyok, de Muci fél pillanat alatt átfeküdt a párna mellé:
És időközben valószínűleg arra is rájött, hogy ha Tibet-kutató szeretne lenni, akkor nem ártana valamiféle helyzetváltoztatásos technikát kifejlesztenie, mert Tibet elég messze van, úgyhogy miután hasrafordítottam, végignézhettem, amint kis tűnődés után a hátára fordul, majd tovább abba az irányba megint a hasára, mindeközben végig a kezében tartva a textilpelenkát elgondolkozva nézegeti a világot. Szóval lassan vigyázni kell majd, mert a gördüléses módszerrel egész komoly távolságokat képes leigázni.
További friss featurék, hogy most már szinte mindig állásba húzatja magát, amikor ülésbe szeretném húzni, és ott a kezembe kapaszkodva vigyorogva bambul, meg ma, amikor az ölembe vettem dajkálni, akkor konkrétan felült az ölembe, és megtartotta magát egy kis ideig, meg a cumiját ki-be veszi a szájából (ha kiesik a kezéből akkor reménytelen, hogy vissza tudja tenni, de amíg fogja, addig olyan ötven százalékos sikerrel megy neki a dolog), meg egyáltalán, okos, ügyes, nagyon Muci.
És van vele ez a dolog, hogy borzasztó kis kedves, jóindulatú, huncut a pillantása, ami példaértékűen tükrözi a lelkivilágát is. Ha nagy ritkán sírás van, mert éhes vagy álmos, akkor is azért rám vigyorog párat, amikor felveszem, és ilyenkor tök olyan érzésem van, hogy azt akarja mondani, hogy oké, eljátssza a hisztis kisbabát, mert tudja, hogy ez a szerepe, de igazából mióta hazahoztuk, azóta minden a legnagyobb rendben, és nekünk nagyon jó ám együtt. És reggel is nem ám sírás van, hogy éhes, hanem egy darabig énekelget az ágyában, utána áthozzuk közénk, és egy fél órán keresztül csak játszunk, amin nagyokat kacag. Mondjuk ez minden bizonnyal megváltozik majd, amikor képes lesz egyedül felkelni és átjönni (a jobbik esetben, a rosszabbikban egyedül felkelni és elfoglalni magát, mondjuk az antennák drótjainak konnektorba dugdosásával), de ahogy Buffy mondaná, azon a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk.
Ui.: még egy közeli szép Muci:
Don Kőrösi Csoma Muci (Vulkán Turul Kilián) ma délelőtt reggeli után lekúszott a játszószőnyegről, és elaludt. Édesanyja ugyan visszahelyezte törékeny kis testét a puhára, de Muci erre felháborodottan, csukott szemmel elröfögte, hogy a lélek már kész, még ha a test erőtlen is, és visszakúszott a fapadlóra, ahová csupán a legszükségesebbeket, vagyis a textilpelenkáját vitte magával a spártai jellemű fiatalember.
Azután az volt, hogy játszani azért visszaraktam a szőnyegre, feje alá párna, hátha az megakadályozza a további világjárásban, mert korlátozó típusú anya vagyok, de Muci fél pillanat alatt átfeküdt a párna mellé:
És időközben valószínűleg arra is rájött, hogy ha Tibet-kutató szeretne lenni, akkor nem ártana valamiféle helyzetváltoztatásos technikát kifejlesztenie, mert Tibet elég messze van, úgyhogy miután hasrafordítottam, végignézhettem, amint kis tűnődés után a hátára fordul, majd tovább abba az irányba megint a hasára, mindeközben végig a kezében tartva a textilpelenkát elgondolkozva nézegeti a világot. Szóval lassan vigyázni kell majd, mert a gördüléses módszerrel egész komoly távolságokat képes leigázni.
További friss featurék, hogy most már szinte mindig állásba húzatja magát, amikor ülésbe szeretném húzni, és ott a kezembe kapaszkodva vigyorogva bambul, meg ma, amikor az ölembe vettem dajkálni, akkor konkrétan felült az ölembe, és megtartotta magát egy kis ideig, meg a cumiját ki-be veszi a szájából (ha kiesik a kezéből akkor reménytelen, hogy vissza tudja tenni, de amíg fogja, addig olyan ötven százalékos sikerrel megy neki a dolog), meg egyáltalán, okos, ügyes, nagyon Muci.
És van vele ez a dolog, hogy borzasztó kis kedves, jóindulatú, huncut a pillantása, ami példaértékűen tükrözi a lelkivilágát is. Ha nagy ritkán sírás van, mert éhes vagy álmos, akkor is azért rám vigyorog párat, amikor felveszem, és ilyenkor tök olyan érzésem van, hogy azt akarja mondani, hogy oké, eljátssza a hisztis kisbabát, mert tudja, hogy ez a szerepe, de igazából mióta hazahoztuk, azóta minden a legnagyobb rendben, és nekünk nagyon jó ám együtt. És reggel is nem ám sírás van, hogy éhes, hanem egy darabig énekelget az ágyában, utána áthozzuk közénk, és egy fél órán keresztül csak játszunk, amin nagyokat kacag. Mondjuk ez minden bizonnyal megváltozik majd, amikor képes lesz egyedül felkelni és átjönni (a jobbik esetben, a rosszabbikban egyedül felkelni és elfoglalni magát, mondjuk az antennák drótjainak konnektorba dugdosásával), de ahogy Buffy mondaná, azon a hídon majd akkor kelünk át, ha odaértünk.
Ui.: még egy közeli szép Muci:
Kiegyensúlyozott tekintetű babó. Még hogy ha egyedül jön át. Mikor egyedül jön haza reggel és rátok mordul, mikor felkeltek, hogy csend legyen, aludni szeretne. :)