Na megjöttünk a profibb ultrahangról. Malac tökéletes kívül-belül.
Mert ugye a Jánosban nem olyan jó az ultrahang, úgyhogy S.B. beutalta I. "Husinyuszi" Húsnyulat az I. sz. Gyermekklinikába, mert gyanús volt a feje is, meg a bal veséje is. Én meg már napokkal előre kissé feszkó voltam, aggódtam is, meg utálom a kórházi hangvételt is.
Oda már rutinosan nem babakocsival mentem, mondjuk azt soha nem fogom megérteni, hogy miért spórolták le az összes gyermekegészségügyi intézményről a rámpát, biztos drága a beton, de mindegy, ezúttal is bejött a tippem. Kórházi hangnemet ezúttal csupán a betegfelvétel alkalmazott, az is egy olyan jó közepes volt, és amikor megnőtt a sor, nyitottak új kasszát.
A vizsgálat meg maga úgy zajlott, hogy az ultrahangos doktornő rögtön indításként mondta, hogy én rendezkedjek el nyugodtan, addig ő fogja a gyermeket, majd rögtön megérdeklődte Zoárdtól több ízben, hogy ő egy huncut husinyuszi-e. Én ugye ahhoz vagyok szokva, hogy miközben a hordozót a lábammal támasztom, egyik kezemben fogom a kabátom, másikban a táskám, mert mindig rámreccsennek, hogy a kint hagyott cuccokért felelősséget nem vállalnak, közben a harmadik kezemmel próbálom a gyerek papírjait előkotorni (mármint ez a körzetinél van, a Jánosban még be is kell öltözni bentibe, úgy hurcolom a cuccom, de ott legalább kedvesek). Ehhez képest itt volt benti fogas, szóval tisztára a Hiltonban éreztem magam, és senki nem csattogtatta a nyelvét, hogy igyekezzen, anyuka, lehet, hogy ők nem olyan profi egészségügyi személyzet. Zorcsi nyelve persze rögtön megeredt attól, hogy lehusinyuszizták, és a vizsgálat alatt elmondta az egész élettörténetét szerintem, meg a jövőbeli terveit is, a vizsgálóorvos meg még azt se kérte, hogy fogjam le a fejét, azt mondta, hogy majd ő követi, úgy jobb a babáknak. Közben kiderült, hogy a feje tele van aggyal, csak domború a homloka, mint az enyém, meg a vesemedencéje sem kóros, együtt örültünk. Egyébként Dr. Várkonyi Ildikó vizsgálta, csak azért írom le, mert mindig annyira örülök, ha ilyen normális, rendes orvossal vagy közintézővel találkozom, és szerintem megérdemlik a reklámot.
A diagnosztizáló orvossal sem volt probléma, megint megállapításra került, hogy nem is látszik a koraszülöttség, és ő ugyan nem gügyögött fél órán keresztül a malacnak, csak köszönt neki és megsimogatta, de ezért nem vonok le pontot, mert alapvetően türelmes és elnéző vagyok az emberi hiányosságokkal szemben.
Felhívtam S.B.-t is, együtt örültünk, rákérdeztem a pneumococcusra és a prevenarra, megerősítette, hogy ő a saját gyerekének az én helyemben nem adatná be így,hogy se testvére, se közösségbe nem jár, csak most divatosak ezek a cuccok, de szúrassam majd inkább egyszer két éves korában, mint most háromszor. Eziránt csak azért érdeklődtem újfent, mert a körzeti lekapott a tíz körmömről, amiért még nem adattam be a Malacnak, gondoltam, csekkolom, hogy jól emlékszem-e, vagy tényleg a gyermekem életére török, de ezek szerint nem.
Szóval minden tök jó, következő kórházas menet februárban.
Mert ugye a Jánosban nem olyan jó az ultrahang, úgyhogy S.B. beutalta I. "Husinyuszi" Húsnyulat az I. sz. Gyermekklinikába, mert gyanús volt a feje is, meg a bal veséje is. Én meg már napokkal előre kissé feszkó voltam, aggódtam is, meg utálom a kórházi hangvételt is.
Oda már rutinosan nem babakocsival mentem, mondjuk azt soha nem fogom megérteni, hogy miért spórolták le az összes gyermekegészségügyi intézményről a rámpát, biztos drága a beton, de mindegy, ezúttal is bejött a tippem. Kórházi hangnemet ezúttal csupán a betegfelvétel alkalmazott, az is egy olyan jó közepes volt, és amikor megnőtt a sor, nyitottak új kasszát.
A vizsgálat meg maga úgy zajlott, hogy az ultrahangos doktornő rögtön indításként mondta, hogy én rendezkedjek el nyugodtan, addig ő fogja a gyermeket, majd rögtön megérdeklődte Zoárdtól több ízben, hogy ő egy huncut husinyuszi-e. Én ugye ahhoz vagyok szokva, hogy miközben a hordozót a lábammal támasztom, egyik kezemben fogom a kabátom, másikban a táskám, mert mindig rámreccsennek, hogy a kint hagyott cuccokért felelősséget nem vállalnak, közben a harmadik kezemmel próbálom a gyerek papírjait előkotorni (mármint ez a körzetinél van, a Jánosban még be is kell öltözni bentibe, úgy hurcolom a cuccom, de ott legalább kedvesek). Ehhez képest itt volt benti fogas, szóval tisztára a Hiltonban éreztem magam, és senki nem csattogtatta a nyelvét, hogy igyekezzen, anyuka, lehet, hogy ők nem olyan profi egészségügyi személyzet. Zorcsi nyelve persze rögtön megeredt attól, hogy lehusinyuszizták, és a vizsgálat alatt elmondta az egész élettörténetét szerintem, meg a jövőbeli terveit is, a vizsgálóorvos meg még azt se kérte, hogy fogjam le a fejét, azt mondta, hogy majd ő követi, úgy jobb a babáknak. Közben kiderült, hogy a feje tele van aggyal, csak domború a homloka, mint az enyém, meg a vesemedencéje sem kóros, együtt örültünk. Egyébként Dr. Várkonyi Ildikó vizsgálta, csak azért írom le, mert mindig annyira örülök, ha ilyen normális, rendes orvossal vagy közintézővel találkozom, és szerintem megérdemlik a reklámot.
A diagnosztizáló orvossal sem volt probléma, megint megállapításra került, hogy nem is látszik a koraszülöttség, és ő ugyan nem gügyögött fél órán keresztül a malacnak, csak köszönt neki és megsimogatta, de ezért nem vonok le pontot, mert alapvetően türelmes és elnéző vagyok az emberi hiányosságokkal szemben.
Felhívtam S.B.-t is, együtt örültünk, rákérdeztem a pneumococcusra és a prevenarra, megerősítette, hogy ő a saját gyerekének az én helyemben nem adatná be így,hogy se testvére, se közösségbe nem jár, csak most divatosak ezek a cuccok, de szúrassam majd inkább egyszer két éves korában, mint most háromszor. Eziránt csak azért érdeklődtem újfent, mert a körzeti lekapott a tíz körmömről, amiért még nem adattam be a Malacnak, gondoltam, csekkolom, hogy jól emlékszem-e, vagy tényleg a gyermekem életére török, de ezek szerint nem.
Szóval minden tök jó, következő kórházas menet februárban.
szívből örülünk a jó híreknek, de illusztrálva még ennél is jobban örülnénk....