Szóval tegnap az lett végül, hogy hiába voltam streetlegal, nem mentünk sehova, mert a Malac belázasodott. Dél körül következett be a krízis, fenékben (elemtelen a fülhőmérőnk) 37,8-at mértem, pedig csak 37 szokott lenni, úgyhogy kúp, baba ágyba, dévény lemond, és felhívtam a fiúmat, hogy ezen kívül van-e még ötlete (a körzetit látni sem akarom, és nem köhögött, nem sírt a Don), de nem volt. Két óra múlva már láz sem volt, kérdezte is a fiúm, amikor hazaért, hogy akkor megyek-e kocsmába, mire szemrehányóan néztem rá, hogy mit képzel, hogy itt hagyom a beteg, szenvedő gyerekemet, és a pillanat drámaiságát csak az csökkentette egy kicsit, hogy eközben a szegény beteg hangosan kurjongatva próbálta meghúzni a napocska húzókáját, kicsivel később meg magába döntött három deci tápszert, de ettől függetlenül még nem tartom kizártnak, hogy a lelke mélyén szenvedett. Meg közben valamikor valahogy azt a mutatványt is megtanulta, hogy megfogja a szájában lévő játszócumit, és félig kihúzza, majd hangosan cuppog rajta. Meg egyébként is gyanús, tegnap éjszaka a feje mellé tettem a cumit, reggelre pedig már a kapucnijában volt, a fiúm pedig tagad. További feature még, hogy mostanában gyermekem, amikor ülésbe akarom húzni, kifeszíti magát és feláll, ráadásul úgy is marad pár másodpercig nagy boldogan lihegve. Cuki.
Ja, egyébként a fiúm azzal reagált az önfeláldozásomra, hogy morgott valamit a másik szobában, amiből tisztán ki lehetett venni a "nők" és a "hülyék" szavakat, én erre felcsattantam, hogy ahelyett, hogy örülne, hogy itt maradok velük, de akkor letorkolt, hogy nem hozzám beszél, hanem a fiának magyarázza az élet dolgait.
Ezt követően megnéztük még filmen is a Toni Kurzot, szomorú történet, de a malacnak is biztos tetszeni fog majd.









37,8 popsiban, az csak 37,3... az még nem láz, csak hőemelkedés, és mint ilyen, nem csillapítandó. :-) Nem paráztad túl egy kicsit? :-D