Azért az nagyon jellemző a malacfülűre, hogy a körzeti rendelőben, ahol puccérra vetkőztették, kemény vizsgálóasztalra fektették, hideg dolgokat nyomtak a kis testéhez és tűvel szurkálták, végig vigyorgott és vidáman gügyögött, csak mert két nő is fogdosta és dicsérgette eközben, most viszont, itthon, a pihe-puha meleg bölcsőjében, a játékaitól körülvéve, etetés után éppen nyüsszög (nem sír, hanem ilyen nagyon magas, nagyon vékony, elhaló nyávogásszerű hangot hallat, amiben benne van, hogy ő nem is igazán kíván zavarni, mert tudja, hogy én elfoglalt nő vagyok, aki nem ér rá egy ilyen kis szegény, elhagyott babával játszani, mindezt azután, hogy 11-től 2-ig folyamatosan őt szórakoztattam valamilyen formában), csak mert nem Állok Mellette, és Nézem. (Ezt a fiúm az ünnepek alatt kipróbálta, odaállt a baba mellé, amíg nézte, addig röhincsélés volt, amint elvette a szemét, nyávogás, tervezzük is, hogy csinálunk neki egy szőranyát, nagy szemekkel, ami Nézi).
Mondjuk szerencsére nem az a depresszív típus, mire így a bejegyzés végére értem, már alszik.
Mondjuk szerencsére nem az a depresszív típus, mire így a bejegyzés végére értem, már alszik.
Nem biztos, hogy szőranya bejön :) Zita játékívén egy nagyszemű vigyorgó Spongya Bob van, akihez lányzó elkezd beszélni, és egy idő után teljesen kiakad, hogy
a) bob nem szól vissza
b) az idióta vigyort sem törli le az arcáról semmi
Ilyenkor kinéz ránk, hogy szóljunk már rá a sárga izére, hogy milyen udvariatlan :)