Másik nagy hír, hogy végre rászokott a cumira, az "elszórtan"-ból átlépett a cumialkalmazás gyakorisága nála a "rendszeresen"-be, és ez egyrészt jó, mert megnyugtatja, elaltatja, kell az ínyének az inger (ha nem cumi, akkor a keze van csuklóig a szájában és kimondottan az ínyét fogdossa, vagy a textilpelust gyömöszöli be, meg már evés közben is rágcsálja az evőcumit, és ma délután egy alkalommal mindezeket egyszerre művelte, akkor egy kicsit kifolyt a tápszer), meg másrészt is jó, mert azt jelenti, hogy ügyesedik, harmadrészt viszont előléptem általános mindenesből általános mindenessé és elsőszámű cumifelelőssé, és az új beosztásom érezhetően több felelősséggel jár.
A harmadik hír, hogy különköltözözött tőlem a fiam, immár a dolgozószobában lakik a dvd-im és a mikrohullámú antennák között, legalábbis éjszaka. Eltávolodásunk oka az, hogy a reggeli első etetése után amennyiben akár pisszenésünket is hallja, az csak megerősíti a meggyőződésében, hogy mi most igazából nagyon szép színes játékokkal játszunk, miközben sütőtököt eszünk kétpofára nélküle, és rögvest hangot ad a csatlakozási szándékának. A másik szobában viszont alszik, mint egy nagyon édes, nagyon jószagú tej. Egy kicsit sajnálom, hogy lekerült a komódról (ami az ágyunkkal szemben van, és igazából egy tévének kellene rajta lennie, ezt az illúziót a rajta lévő két darab, tévéhez csatlakoztatható dvd-játékos is erősíti, ehelyett a mózes volt mostanáig, azt néztük esténként elandalodva), de nemsokára kinövi a mózest (még kb. 8 cm), és akkor idejön éjjelre mellém a bölcsőbe.
Szóval kialakult a napirendje is, és ez klassz. Az első kelés reggel hat-hét között van, ilyenkor gyorsan belényomok egy adag kaját, cserélek pelust, majd visszaebrudalom a mózesbe, szerencsés esetben rögtön visszaalszik, kevésbé szerencsésben meg eldödög magában egy húsz percet előtte, de általában azért fél tízig csend van. Fél tízkor elindul a fiúm munkába, meg én is kikaparom magunkat az ágyból, megint etetés, megint pelenka, és ez megy háromóránként este hatig, de olyan szigorúan, hogy ha négy óra másfél perckor még mindig nincs cumi a Don szájában, akkor kő kövön nem marad (ez az egy tudja kiborítani, ha nem szolgálják fel időben a tápszert/sütőtököt). Én olyan nettó egy órát szoktam vele csak rá koncentrálva játszani két etetés között, a többi időben elég neki, ha egy helyiségben vagyunk, egyébként elfoglalja magát a tereptárgyakkal, meg a teremtornával (hála annak, hogy amíg a kórházban volt, mániákusan vásároltam neki a játszószőnyegeket meg a hintákat). Illetve már (szövegileg) hibátlanul tudok mondókázni/népdalozni fordítás/mosogatás/miegyéb közbenamit ugye a maradék időben csinálok. Igyekszem minden dalba belevinni valami személyes elemet is, nálunk a marosszéki kerek erdőben tizenkét Zoárd lakik, meg hej rezeda-rezeda, karcsú Zorcsi dereka (ha karcsú is illeti, a zsiráf őt szereti), ezen mindig együtt röhögünk, mert van öniróniája.
Aztán este hét-nyolc között van az utolsó etetés, előtte fürdés, utána érek rá a nagyobb munkákra, szerencsére a Malac lefekvés után öt perccel nyikk nélkül alszik, sőt, ha fél nyolcig nem teszem el, akkor pár percig hisztizik, majd elalszik ott, ahol van. Innentől reggelig nyugi, szóval idáig nagyon könnyen megúsztam ezt a gyerekcsinálást, na majd két év múlva, amikor a reggeli után a hasamon ugrál, akkor fogok nagyokat nosztalgiázni.









De jó lenne egypár budosbogár kép,meg édestejes cumival alvós!
(Egy lelkes rajongó.)
Boldog a gyermek veletek,ez tuti:)