kicsi malac

A Felsőbb Hatalmak jókedvükben lehettek, amikor megalkották a rezgős széket. Meg a babahintát. A múltkor reggel, amikor előző éjjel kétóránként keltem (először a fiúm akart mesélni a lámpájáról, utána a baba kért egy késői vacsit, aztán kiment belőlem a fájdalomcsillapító, majd egyszer hobbiból is felébredtem, biztos a megszokás miatt), a Don hajnali fél hatkor szólt, hogy ő játszani akar, úgyhogy átvittem a dolgozószobába, és két ajtót rácsuktam, hátha visszaalszik, de csak mondta a magáét tovább, én meg úgy képtelen voltam pihenni, pedig alig hallatszott (ez az anyai ösztön egyébként borzasztó, nem kérem, szinte mindig felébredek a Malac előtt egy-két perccel, és amíg a legkisebb ébrenlevős hangot is adja, képtelen vagyok visszaaludni. Pedig amúgy legendásan mély alvó vagyok, egyszer még arra sem keltem fel, hogy a Serenity lezuhan full hangerőn, bezzeg amikor levonulok az alsó szintre pihenni egy kicsit, a ded első nyikkanása előtt felébredek, akárhány ajtót csukok rá). Na és akkor eszembe jutott, hogy berakom a székbe, hadd szórakoztassa el magát, hát onnantól fülig vigyor, békés játék egészen másfél órával későbbig, amikor keltünk. És ez egyébként jolly joker, bármikor bevethető és vásárolható vele két óra nyugi, időnként persze ránézek, látom, hogy rezeg a füle és számolgatja a csigabékacsibét (elég kicsi a buffere, mire a csibéig ér, elfelejti a csigát, úgyhogy mindig újdonságként örül neki), bár most egy hónapra le kell állnunk a szerről, mert a dévényes terapeuta szerint túlságosan kielégíti az érdeklődését, és nem marad motivációja a fejét emelgetni.



Szóval megvolt a 2. dévény is, a Don az első húsz percben most nem is sírt, csak időnként felháborodottan horkantott, utána úgy döntött, hogy na ebből ennyi elég volt, és megpróbált lelépni, de csak a pelenkáról sikerült lekúsznia egy egész sajátos mozgáskultúrával (karhasználat nélkül), de amikor nem hagyták, bömbölt, viszont nagyon ügyes volt mindeközben, pl. úgy támaszkodott, hogy az álla alá húzta a karját. A vége felé már annyira kinyúlt, hogy amikor öt másodpercig nem ért hozzá a terapeuta, lecsukló buksival belealudt a szeánszba, majd utána természetesen itthon is maratoni alvást rendezett. Egyébként látszik, hogy segít valamit a masszázs, mert pár órán keresztül maga elé emelt kézzel aludt (ugye ő vállban hipotón, tehát aza a baja, hogy túlságosan elterül), majd először az egyiket, utána a másikat szép lassan leengedte, de nem nyafogott, szóval minden bizonnyal nem a fájdalom miatt. A prognózis az, hogy fizikailag valószínűleg egy hónap alatt behozza a behoznivalókat, abban meg mostanában minden szakember egyetértett, hogy szellemileg simán hozza az öt hónapos dolgokat, fejben ugyan sajnos még nem derivál, de nagyon fejlettek a kommunikációs képességei, meg tudta, hogy a pelenka alatt van a macifejű izé, ilyenek.



Ja, ha már itt tartunk, én egy kicsit cikin viselkedtem a dévényesnél, mert előszedte a malacnak a játékokat, hogy elterelje a figyelmét, én meg teljesen beléjük feledkeztem, szétszedtem meg összeraktam meg tologattam, amit kellett (de tényleg nagyon érdekes tologatós sokélű mértani testről volt szó), úgyhogy asszem, itthonra majd két Montessori-tornyot meg mindent kell venni. De nem tehetek róla, amikor én voltam kicsi, nekem nem voltak ilyen játékaim, sok a bepótolnivalóm.