Mert először az volt, hogy a gyerek nem gyerek volt, hanem olyasvalami, ami velem történik, de azután megszületett. És bár a medúzák azt mondták, hogy mire a gyerek felfogóképes lesz, addigra úgyis minden pajtásának lesz blogja, az lesz a ciki, ha nincs, és az egyetlen, aki eddig gyerekek személyiségi jogaira hivatkozva lecseszett, az a pattogós nővérke volt (mondjuk akkor, amikor rendszeresen kiküldött öt perc után a gyerek mellől a vállalt félórák helyett, valahogy egyikünk jogai sem kerültek szóba, illetve ő sem a blog ellen protestált, hanem a nézésem ellen, mindegy, az az ellenszenvéről szólt, nem az elvről), de mi van, ha mondjuk Zoárd azt mondja tizenhat évesen, hogy anya, ez tök ciki, akkor jajmilesz?
És nagyon remélem, hogy mivel olyan közegben nő fel, ahol a szülei szeretik egymást, de annyira, hogy az anyukája nem hisztizik a vécédeszka meg a fogkrém miatt (ezt amúgy sem tudom soha, hogy melyik nyomási módot kell utálni), az apukája meg amiatt, ha nincs mindig elmosogatva meg melegvacsora, és őt meg annyira, hogy soha nem kell felmerüljön olyasmi, hogy elvett az életünkből, és trilobitákat rendelünk neki e-bayen meg képeskönyveket a könyvesboltból, és én megtanultam direkt neki az összes virág nevét a környéken, hogy majd ha megkérdezi, az apja meg már eleve tudja az összes autóalkatrészt, és nem feszkózunk akkor sem, ha nem hagy minket aludni, viszont már most tervezgetjük, hogy hova mindenhova fogjuk elvinni, szóval remélem, hogy ezek mellett fel sem fog merülni benne, hogy a blog miatt sértődözgessen, mert el lesz foglalva sziklamászással, vagy mittudomén.
Ha viszont mégis felmerül, akkor majd azt mondom neki, hogy ne haragudj, Zoárd, hogy blogot írtam rólad, és ne haragudj, hogy Zoárdnak neveztünk, és ne haragudj, hogy nem csak offline, de online is mutogattam a képeidet, és azért se haragudj, hogy a macis könyvet választottam a pingvines helyett, és mivel a gyerek vagy rám, vagy a fiúmra fog ütni, erre azt mondja majd, hogy nem haragszom, anya, és ennyi. Különös tekintettel arra, hogy valószínűleg nem magyar környezetben fog majd élni.
Persze alternatívának még mindig ott van a B terv, hogy majd fizetem a pszichoterápiáját.









Szerintem Zoárd baromi büszke lesz, hogy ilyen blog íródik róla! :)Viszont a postodnak köszönhetően elkezdtem azon agyalni, hogy hol kell nyomni a fogkrémes tubust...