Ma sikeresen túladtam a Medelán, az árából kapott Zé egy tornaszőnyeget (Fisher Price Jungle széria), ami valóban fel is élénkítette egy kicsit, mert a szőnyegről pont rálátott az apja földön felejtett csavarhúzójára és kalapácsára. Még kúszott egy is kicsit a földigiliszták mozgáskultúrájára emlékeztető technikával a szerszámok felé, majd félúton elaludt (egyelőre minden mesénk így végződik, hogy és akkor Zorcsi elaludt).
Ja, és a malac négy kiló volt ma reggel, tegnap csak 3,70-3,80-at vallottam be bent, mert ennyire saccoltam, de így nem csoda, hogy belenőtt mind a traktoros készlet ruhájába (56-osak), mind az újszülött-szűkítőbe, kezdek megijedni.









Nem annyira értettem Zoárd lelkesültségét azon, hogy az apja rálát a csavarhúzójára és a kalapácsára, de persze, tudtam, hogy a következő 3-4-5 tagmondatban rá fogsz világítani az elsőre nem egyértelmű összefüggésre, ahogy szoktad. Még azt is elhittem, sőt el is képzeltem, hogy az apja produkál hernyómozgást, bár ezen már kicsit elcsodálkoztam, majd az "azzal elaludt" befejezésnél rájöttem, hogy mégiscsak Zoárd láthatott rá azokra a szerszámokra. :)