Az éjszaka nagy nyugalomban telt így kettesben, leszámítva, hogy a Zé betűs egyszer soronkívül is felkeltett hat körül, hogy igyon húsz grammot (akkor jutott eszébe, hogy ez még kell neki), utána mosolygott hármat-négyet, közölte velem, hogy eeöööeee, és blö, majd édesdeden tovább aludt. Ezt úgy értelmeztem, hogy szeretné éreztetni velem, hogy szüksége van rám, ha csak mintegy jelképesen (20 grammal) is. Ja, éjszaka meg hangosan kacarászott magában, ilyet eddig nem csinált, úgyhogy meg is ijedtem, de valószínűleg csak eszébe jutott valami vicces.
Délelőtt viszont nagy balhé volt, azóta sem tudom, mi történhetett. Leraktam a kanapéra, ahogy szoktam, malac rögtön magára is rántotta a pelenkászacskót, mert az eltakarta előle az elefántot, úgyhogy korrigáltam az elhelyezésén, hogy szokás szerint szerelmetesen bámulhassák egymást (imádja ezt az ágytakarót, áhítattal nézi, simogatja, magyaráz neki, vigyorog rá). Térültem-fordultam, egyszer csak hatalmas visítás, és látom, hogy Zorcsi az ágytakarót csapkodva magából kikelve ordít. Megsimogattam, megszagolgattam, megpuszilgattam, de továbbra is üvöltött. Átfordítottam a másik oldalra, akkor hüppögött még kettőt, majd elhallgatott, és elaludt, úgyhogy gyanítom, az elefánttal keveredhettek valami konfliktusba, de úgy tűnt, nem akar róla beszélni.
Ja, a legfontosabbat nem is mondtam, a gyerek már két napja felnőttpelenkát hord (igazi újszülötteknek valót), és ezt is mindjárt kinövi, mert már három és fél kiló (a pelenka négyig jó).









oooolyan jó, hogy minden rendben!
ja és az a felnevetéses dolog mindig nagyon vicces:)