A Zoárdok az éjszaka teremtményei. A sötétség gyermekei. Tegnap éjjel már itt maradtam a malaccal, bár mondták, hogy toljam be nyugodtan, és nincs mit szépíteni a dolgon, Zorcsiból kitört a partiállat. Nem sírt, csak határozottan tiltakozott rajzfilmállatka-nyelven, amikor visszaraktam az ágyába, ugyanakkor ha magam mellett tartottam, akkor megnyugodott, és elégedetten nevetgélt, én viszont úgy nem mertem elaludni, úgyhogy reggelre már határozottan látszott rajtam a görbe éjszaka. Zé amúgy, amint felkelt a nap, oldalra fordult, és beájult. Egyébként nagyon furcsa, Zorcsi most hirtelen a kórház gyerekéből az én gyerekemmé változott, konkrétan agonizálok, ha be kell adni a közösbe, inkább nem pisilek fél napokig. Attól tartok ugyanis, hogy ilyenkor nem viselik gondját megfelelően (a koraszülött-intenzíven, ugyebár, ahol mindenki imádja, szóval kicsit talán túlreagálom).
Mára egyébként a kölyök súlya 2170g lett, nem csoda, a táplálkozás az olyan három óránként egy órás szertartás nálunk, először cumi, utána cici, majd tea (nem én szabom meg a sorrendet és a mennyiséget). A ténynek, hogy még mindig van mellem, mindig nagyon örülünk, amikor levetkőzöm, és ennek csápolós ovációval adunk hangot (de csak ha már megvolt a cumi). A másik fő örömforrás az, ha jön apa, olyankor a malac akár erőnek erejével is megpróbálja nyitva tartani a szemét, hátha éppen most viszik el majd motorozni. A büfiztetésben aktív szerepet vállal, úgy hörög, mint egy heavy metál lead, hátha akkor könnyebben feljön a levegő.
És megjött a babakocsi, egyszerűen gyönyörű és kényelmes, ráadásul full tartozékkal küldték, vagyis van hozzá bevásárlókosár, amiről pedig lemondtam, pelenkázótáska, és ami a legtutibb, napernyő, amit magamtól biztosan nem vettem volna, mert milyen szükségtelen sznob hülyeség már, de állat jól néz ki. Szóval most már biztos, hogy vasárnap megyünk haza mi összes malacok.
Mára egyébként a kölyök súlya 2170g lett, nem csoda, a táplálkozás az olyan három óránként egy órás szertartás nálunk, először cumi, utána cici, majd tea (nem én szabom meg a sorrendet és a mennyiséget). A ténynek, hogy még mindig van mellem, mindig nagyon örülünk, amikor levetkőzöm, és ennek csápolós ovációval adunk hangot (de csak ha már megvolt a cumi). A másik fő örömforrás az, ha jön apa, olyankor a malac akár erőnek erejével is megpróbálja nyitva tartani a szemét, hátha éppen most viszik el majd motorozni. A büfiztetésben aktív szerepet vállal, úgy hörög, mint egy heavy metál lead, hátha akkor könnyebben feljön a levegő.
És megjött a babakocsi, egyszerűen gyönyörű és kényelmes, ráadásul full tartozékkal küldték, vagyis van hozzá bevásárlókosár, amiről pedig lemondtam, pelenkázótáska, és ami a legtutibb, napernyő, amit magamtól biztosan nem vettem volna, mert milyen szükségtelen sznob hülyeség már, de állat jól néz ki. Szóval most már biztos, hogy vasárnap megyünk haza mi összes malacok.
Az, hogy nem akarod a kiskorút magára hagyni, (anyai) ösztönös, amire hallgatni jó. Ezer éve, amikor az első ivadékom született, erős késztetést éreztem, hogy megnyaljam a fejét. Leküzdöttem, most meg már nem érem fel...