kicsi malac

Tegnap meg ma olyan voltam, mint az aggresszív kismalac ("kuss, hoztam"), csak én nem cseresznyét vittem, hanem internetet a kórházba. Meg áramot, mert péntek óta megvan a Prius, úgyhogy két etetés között (mert Zorcsi napközben már az összeset velem csinálja végig, ezért vagyok ott egész nap) bevághatom magam a légkondiba dolgozni, és még a környezetet se szennyezem számottevően (a kocsi amerikaiaknak (illetve szerintem nőknek) készült, úgyhogy pöcökben méri a benzint, eddig egy pöcköt sem ment le).

Zorcsiról sajnos most nem tudok fotót, mert mindig gyerek meg mellek vannak a kezemben, fényképezőgép már nem fér, az előző kettőt is kaja után csináltam sebtiben, azért olyan mogorva hörcsög rajtuk (nem szereti, ha lerakom). A mellből evés nagyon vicces, Zorcsi rákancsalít a célobjektumra, majd tátott szájjal ráveti magát és megrázza, mint egy cápa, utána kimondottan disznó hangok kíséretében lenyom két-három kortyot, végül ájultan elalszik, a mellemmel a szájában. Felébresztem, vigyorog, majd horkantgatva megint nekemugrik, goto 10. Ezt csináljuk kábé egy órán keresztül, megadja a módját.

Utána hallgatólagos megegyezéssel úgy teszünk, mintha büfizne, bár nem szokott, csak összebújunk egy kicsit. Zé cinkosan vigyorog ilyenkor rám a vállamon, szerintem arra bíztat, hogy szaladjunk haza, amíg a nővérek nem figyelnek oda, úgyhogy nagyon remélem, sikerül S. B.-nek beügyeskednie minket a koraszülött osztályra lakni, mert nem állok jót magamért.