(Zorcsi jól van).
Segítség.
Az van, hogy rendeltünk Angliából babakocsit mindenféle kiegészítőkkel, a Two Left Feet-től úgy két hete, a fiúmmal leveleztek is egyet arról, hogy szállítás címén vonhatnak-e többet, igen, vonhatnak, azóta viszont egyrészt nem válaszolnak az order statusra vonatkozó mailjeinkre, másrészt nem veszik fel a telefont, csak géphang várat a megadott számon. Honnan lehetne vajon valami normális számot szerezni hozzájuk, vagy mittudomén? Kéthetes nemzeti ünnep van most ott, vagy mi?
Amúgy kitakarítottam, megvallom egyébként, nagyon jól esett, az elmúlt két hónapban ugyanis orrba-szájba fordítottam, és rendkívül pihentető volt ezzel szemben a padlót súrolni egy kicsit, különös tekintettel arra, hogy pár napja már majdnem elbőgtem magam, amikor azt mondta nekem a word egy "őszintén szólvá"-ra, hogy sablonos kifejezés, meg a klasszra, hogy írjam inkább, hogy remek, pompás, vagy mittudoménmi. Én meg mostanában nehezen viselem a kritikát, úghogy átmenetileg kikapcsoltam a helyesírás-ellenőrzőt.
A védőnőtől egyébként annyira nem félek (mint a wordtől), de ha érdemes, akkor szeretnék vele jóban lenni, és neki kötelessége megkísérelni kijönni terepszemlére, különben számonkérhetik. Mondjuk normális környéken lakunk, de akkor is. És én konkrétan arról is nagyon nehezen szoktam le, hogy a takarítónő érkezése előtt takarítsak, szóval nem nagyon lehet erről lebeszélni. Amúgy a fiúm, úgy néz ki, megtört, mert előtte nekem mindig volt takarítónőm, mellette több-kevesebb rendszerességgel én voltam az, most viszont zöld utat adott a személyzetfogadási terveimnek, egyrészt a gyerekre való tekintettel, másrészt arra, hogy ezáltal hivatalosan is felső-középosztály leszünk (vagy már azok vagyunk, és ezért kötelező a háztartási alkalmazott, nem értettem teljesen világosan a gondolatmenetét). Úgyhogy egyrészt kaptam egy telefonszámot, másrészt Anna nénit is megkörnyékeztem, mert őt amúgy is kedvelem, valamit majd csak összehozunk.
Zorcsira szavakat nem lehet találni, annyira aranyos, nevet, ha kiveszem a dobozból, imád öltözködni, majd rögtön spárgába is vágja magát a végén (ami nem könnyítit meg a szopáshoz felvevendő testhelyzetet), az evést mindig ilyen félig sírós, félig beletörődős arckifejezéssel kezdi (sajnálom, mert én is utáltam, ha tömnek gyerekkoromban, de az ilyen piciknél nem lehet igény szerint csinálni a táplálást), de tegnap este már negyvenet lenyomott (hogy hogyan, azt nem tudom, abban a mellemben max. 20 szokott lenni olyankor), ma reggel csak húszat, utána cumiból befejezte. Mindenesetre ma permanens lelkifurdalásom van, ha rágondolok, mert lecseszett a főorvosnő, ugyanis Zé félrenyelt, pár másodpercre lement 78-79-re a szaturációja, mire én megkocogtattam a vállát és kiköhögte, majd helyreállt. Na, ekkor mondta a főorvosnő, hogy ne legyek már ennyire bátor, hogy ennyire könnyen veszem az ilyesmit (nem kezdtem el sikoltozni, többek között azért, mert ott állt fél méterre egy nővérke, és minket nézett), mert ettől tüdőgyulladása is lehet, meg minden. Utána S. B. ugyan megnyugtatott, hogy minden gyerek félrenyel néha, ilyenkor kiköhögi, azt jól van, mégis kezdek attól tartani, hogy talán túl laza vagyok, na mindegy.
Ja, és az éjszakás nővér a múltkor azt mondta, hogy "magáé a Dani? Hogy abból milyen szép gyerek lett!", illetve a múltkor két nővér is odajött kaja után, hogy megnézzék Zorcsit, mert "olyan kis vicces hörcsögpofija lesz evés után", szóval gyűjti a hódolókat keményen.









na hát akkor értem jöhet a gyivi vazz, mert az én összes gyerekem folyton félrenyelt, ez a kicsi konkrétan 3 hónapos koráig minden, azaz minden szoptatásnál félrenyelte a cuccost legalább egyszer, már egész hozzászoktam, hogy gyerek mellre, és amikor egyszercsak nem szív, és ijedten néz, akkor lekap, vállrarak, lapogat, gyerek felköhög, böfög, és kezdjük elölről. És lámlám, mind túlélte (eddig).
Sztem nem vagy túl laza, épp az hogy normálisan állsz hozzá, sok koraszülött anyja túlfélti a gyereket, amit meg lehet érteni, de nem használ senkinek se, a gyereknek a legkevésbé. Úgyhogy csak így tovább, most már közel a hazamenetel! :-)