Tegnap ki kellett venni Zéből a branült, és az volt a döntés, hogy várunk egy kicsit, és ha Zé kellő mértékben gyarapodik, akkor nem is kap újat (nem kap infúzión több kaját, csak gyomorszondán/szájon át). Ma kérdeztem, mennyit hízott, és kiderült, hogy kedd óta 100 grammot (az első héten fogyott, a második-harmadik héten hízott összesen 70 grammot), ez az időszak gyanúsan egybeesik az első két kenguruzással is, szóval nagy öröm ez nekem.
A másik, hogy reggel a kezemmel éreztem valami tüdőzörejt, amire két megoldás van: vagy leküldenek a tüdejébe egy csövet, és kiszippantják a nyákot (végső esetben), vagy felköhögi. A csöveket nem szeretjük, úgyhogy a nővérek útmutatása alapján köhögtetősen kopogtattam a hátát, amíg ott voltam, továbbá mielőtt elmentem, a lelkére kötöttem, hogy köhögjön egyedül is, és mire este visszaértem, nem zörgött a gyerek (nem nyomtak belé semmit), nagyon ügyes.
Ja, az immunrendszeremet meg megdicsérték, ugyanis Zorcsin eddig összesen háromféle ún. osztályos baci (amit egymástól kapnak el ott a gyerekek) ment végig, anélkül, hogy bármi tünete lett volna, szóval van értelme a másfélórás szenvedős fejéseknek ott a horror-alagsorban (csak az ott fejt tejet kapja meg nyersen, de ott egyszerűen alig akar jönni belőlem valami, komoly dilemma). Szóval valszeg megtette hatását a moszkvai gyerekkor, meg az indiai hátizsákos túra, ésatöbbi.
Ja, és ma a két látogatás közben, egy fejéssel tarkítva levezényeltem a költözésemet (pakoltam is, de a fiúk többet), úgyhogy itt van a bölcső, remélem, most már hipp-hopp kinövi.









100 gramm kedd óta szuper! :) Remélem a köhögés is meghozta a kívánt hatást. Ügyes gyerek, mint az anyukája :)