Zoárd stratégiát változtatott, és most már nem azt mutogatja, hogy ő nagy és erős, nyugodtan haza lehet már hozni, hanem azt, hogy ő pici és védtelen kisbaba, akinek nagyon szüksége van az anyukájára, ezért haza kell hozni. Reggel legalábbis ilyen anne geddes-pózokba vágta magát sorban, alig győztem fotózni. Ma megint volt kenguru (elvben minden nap kéne legyen, gyakorlatban egyrészt a hely nagyon pici és a szülő nagyon sok ehhez, másrészt a főorvosnő és a nővérek nem nagyon hisznek az ilyen úri huncutságokban, csak a mi kezelőorvosunk, ld. az idézett cikket) úgyhogy a legszebb melltartómat vettem fel (világoslila, hímzett sötétlila virágokkal), örülve annak, hogy végre egy pasi az életemben, akinek felvehetem a szép fehérneműimet (mármint a fiúm is értékeli, csak ő veleszületetten nem olyan ügyes a színekkel kapcsolatban, bár igyekszik, múltkor is megdicsérte a zöld ruhámat, ami szerinte ugyanolyan színű, mint a piros autóemelője), mondjuk leginkább a piros-narancs vonalon fogok mozogni, mert azt látják először.
Na szóval Zorcsi első, alapozó lépésként lebüfizte a mellemet, majd megint megkereste a szívhangot, és kiterült, mint egy béka. Azt nem tudom, hogy rá milyen hatással vannak a randijaink, de én határozottan lenyugodtam, kisimultam, maximumra ugrott a szaturációm, és szerintem az immunrendszerem is megerősödött. Ami a konkrét értékeit illeti, a ded most napi 8x18 g anyatejet kap (egyszerre alkalmazok minden praktikát, úgymint hipp szoptatós tea, maláta minden formában, sok ivás, homeopátia, more milk tabletta, krumpli, gyerek képeinek nézegetése, horror fejés, és még így is épphogycsak tartani tudom a tempót), a legkisebb légzéssegítő csőről ugrál le-fel, és ma már nem volt benne infúzió, ha gyarapodik, holnap sem kerül vissza. Ja, illetve ma megnézte a szemét a szemorvos, és kutyabaja (koraszülötteknél ez kardinális kérdés). Úgyhogy már csak párat (~30) kell aludni, és hazahozhatjuk.
DE jóóó!!! Csak így tovább Zorcsi-baba!