A kenguruzás végül nem jött össze, mert Zoárd orvosának el kellett mennie valahova, de erre számítottam, majd ha vége az egésznek, akkor megírom a János kórházból az én kurgáni naplómat, külön kiemelve benne az órákig várakozást a PIC előtt, a fullasztó, ablaktalan, az ellen megtévesztése végett "TORNATEREM"-nek feliratozott fejősszobát az alagsorban (ahol most megvonták tőlünk a papírtörlőt, mert nincs rá keret, szerintem holnap viszek, és bedobom a közösbe, majd valahogy kigazdálkodom azt 98 forintot), illetve azokat, akik hússzal mennek lefelé a Németvölgyin. Szóval hogy átrakták a babaölelést holnapra, ami az elkövetkezendő másfél hétben bármelyik napot jelentheti.
De viszont, és itt jön a lényeg, nem tudok ezen elkeseredni, mert Zorcsi ma reggel úgy fogadott, hogy nem volt az orrában semmi, és úgy rúgkapált, hogy öröm volt nézni (az a benyomásom, hogy most fellelkesülve attól, hogy kiharcolta a cső kivételét, elhatározta, hogy a véroxigénmérőt is lerúgja magáról végleg). Este játszott vele az apja is, akinek -- kis túlzással -- elférne a tenyerében, Zoárd üdvözülten tüsszögött neki, meg minden, majd megragadta a mellé helyezett oxigénmaszkot, és gyakorlott mozdulattal maga felé húzta. Amúgy szinte sose sír, kócos, huncutul mosolyog, illetve annyit rugdal, és olyan erővel, hogy időnként bűntudattal elegy megkönnyebbülés támad bennem, amiért ezt odakint csinálja, remélem, olyan lesz, mint az apja, hogy nem tud majd megülni a fenekén, mindig is ilyen gyereket akartam.
De viszont, és itt jön a lényeg, nem tudok ezen elkeseredni, mert Zorcsi ma reggel úgy fogadott, hogy nem volt az orrában semmi, és úgy rúgkapált, hogy öröm volt nézni (az a benyomásom, hogy most fellelkesülve attól, hogy kiharcolta a cső kivételét, elhatározta, hogy a véroxigénmérőt is lerúgja magáról végleg). Este játszott vele az apja is, akinek -- kis túlzással -- elférne a tenyerében, Zoárd üdvözülten tüsszögött neki, meg minden, majd megragadta a mellé helyezett oxigénmaszkot, és gyakorlott mozdulattal maga felé húzta. Amúgy szinte sose sír, kócos, huncutul mosolyog, illetve annyit rugdal, és olyan erővel, hogy időnként bűntudattal elegy megkönnyebbülés támad bennem, amiért ezt odakint csinálja, remélem, olyan lesz, mint az apja, hogy nem tud majd megülni a fenekén, mindig is ilyen gyereket akartam.
Tátott szájjal bámulom Zoárdot, meg ahogy ezt az egészet menedzseled. Komolyan...