kicsi malac

Tegnap merengve írtam a bevásárlólistát, elgondolkoztam azon, hogy nagyon rég vettem utoljára tampont, ill. betétet, úristen, de rég jött meg, úristen, csak nem vagyok terhes, aztán eszembe jutott, hogy de. (Úristen, most mi lesz?)

Azután hazamentem, erőt vettem magamon, és kíméletlenül bedobozoltam azokat a ruháimat, amik nem jönnek rám, maradt hordhatóan három darab határeset nadrágom (egy dolog vigasztal, hogy tegnap a rendszergazda szakértő szemmel megtekintett, és kijelentette, hogy nem hurkásodom gatya fölött, úgyhogy a hasam az gyerek, nem háj), úgyhogy ma kiugrottam a Decathlonba bespájzolni melegítőgatyából (nem visz rá a lélek, hogy kismamaboltba menjek, az olyan végleges lenne). Ott először megnyugodtam, hogy az üzletpolitika szerint még így is XS, illetve 14 éves méret vagyok (ezt nem értem, hogy csinálják), utána összefutottam sissóval és a Sarjjal. A Sarj előbb eltűnt egy rózsaszín biciklivel, majd közölte, hogy ő azt a rózsaszín biciklit szeretné, nagyon szeretné, most szeretné, és hol van a fiúm, vegye meg neki a fiúm a rózsaszín biciklit (ezzel egyébként meglehetősen gyenge emberismeretről tett tanúbizonyságot, a fiúm utólag tisztázta velem, hogy a mi gyerekünknek soha és semmilyen körülmények között nem lesz rózsaszín biciklije, még akkor sem, ha lánynak születik). Egyébként a Sarj megnyerő külseje mellett komoly előadói képességekkel is rendelkezik, egy bácsitól kapott egy csokit, a pénztáros leány lufit kezdett keresni neki, és amúgy is általános sajnálkozást váltott ki a jelenlévőkből, mint sanyarú sorsú árva gyermek; amikor kijelentette, hogy anya, én most nagyon sírok, akkor nekem is emlékeztetnem kellett magam, hogy hétvégén kap biciklit.

Szóval egy pillanatra felsejlett előttem a jövőm, de aztán gyorsan másfelé néztem.